És még kétszer ennyi jöhet. Ennyi eső hetven centi vízzel borítaná be Magyarországot. A két állam a szelek pusztításának viszonylag ellenállt, de most lassan kezd kibontakozni az igazi katasztrófa, a gyorsan áradó, rekordokat döntő folyók csütörtökig biztos nem kezdenek apadni.
A nagyon zavaros történet főszereplője egy azonosítatlan nő és egy eltitkolt levél, ami állítólag arról szól, hogy Brett Kavanaugh még gimnazistaként szexuális bűncselekményt követett el.
„Ha valaki meghalt bármilyen okból, például öregségben, csak add meg őket a listára. Rossz politika. Imádom Puerto Rico-t!” – írja az amerikai elnök.
44 államban még mindig legális, ha nem is mindennapos, hogy kutyákat és macskákat vágjanak le étkezési céllal. Vietnam fővárosában is kutyahúsellenes kampány indult.
Néhány diákot pedig egyszerűen csak sötétebbé tettek.
Milliók maradhatnak hetekre áram nélkül. Helyenként akár 1000 milliméter csapadék is hullhat. Az alacsony partvidéket három métert is meghaladó vihardagály áraszthatja el. Milliók menekülnek a vihar elől, amely akár napokon át egy helyben tombolhat. És még atomerőművek is vannak az útjában.
Előbb agyonlőtte a nejét és egy férfit, akivel vitába keveredett, majd egy másik férfit, aki felbukkant a lövöldözés helyszínén, majd egy közeli házhoz hajtott, ahol további két férfival végzett.
A legnagyobb amerikai napilap arról írt, hogy az Európai Néppárt akár ki is zárhatja a Fideszt, annyira eltávolodott Orbán Viktor az értékeiktől.
A legfrissebb modellek alapján a most 4-es erősségű hurrikán le fog lassulni a partoknál, így sokkal tovább tarthat a hat-hét méteres vihardagály, az árvizeket pedig egy méternyi eső is tovább dagaszthatja.
Ahogy öregszik, egyre bölcsebb és okosabb, így már meghallja a milliók szavát, akik szerint változást hozhatna, mondta a hat súlycsoportban is világbajnoki címig jutó bokszlegenda.
Az amerikai filozófus az új könyvében azt vezeti le, hogy miért és hogyan jutottunk ide, sőt még megoldást is próbál kínálni az egyre elviselhetetlenebb helyzetre. A baloldal hátrahagyta, a jobboldal kihasználta a gazdasági változások veszteseit, de az identitáspolitika, ha jól használják, még a bevándorlási válságra is megoldást jelenthet.
Volt egy évtized, amikor Al Bundyról mindenki azt gondolta, hogy nem vitte semmire, de az idő és a világgazdaság átalakulása őt igazolta. Csak szeretnénk olyan életet, mint amilyen az övé!
Kétszer szóltak a múlt héten, hogy menjenek arrébb, mert lőnek. Nem mentek, de nem is lőttek eddig. Az amerikai katonáknak parancsuk van arra, hogy visszalőjenek, akár az oroszokra is.
Mattis hadügyminiszter pénteken váratlanul Afganisztánba ment. Új parancsnokkal folytatják a 2001 óta tartó harcot.