A Facebook a szavazás előtt egy nappal tiltott le száz orosz fiókot.
Szomáliai, palesztin, sőt, leszbikus MMA-harcos indián képviselő is van már az Egyesült Államokban. A törvényhozás két házában összesen legalább 112 nő szolgál majd.
Nagy reményekkel futottak neki a félidős választásoknak, és értek is el sikereket, de több nagy csalódásuk is volt.
Részben még igaza is van!
Donald Trump így minden bizonnyal kitöltheti majd első elnöki ciklusát. Az elmúlt évek őrült választásai után most kivételesen pont az történt, amit a közvélemény-kutatások alapján jósolni lehetett.
2016 óta tudjuk, hogy bármikor bármi megtörténhet, hát készüljünk is így. Abban azért senki se bízzon, hogy megbukik Trump, mert erre az egyre viszont tényleg matematikailag sincs esély. A republikánusoknak akkor is marad 42 szenátoruk, ha az ég is rájuk szakad.
Szijjártónak és Bártfai-Magernek kell intéznie az üzletet, Varga Mihály gondoskodik a többletforrás biztosításáról a központi költségvetés terhére.
A lefejezést majdhogynem szó szerint értjük, harminc ügynöküket ki is végezhették. Egy külsős munkatársuk már évekkel korábban szólt, hogy kompromittálódhatott a titkos kommunikációs hálózatuk.
Pedig Trump már amiatt is hisztizett, hogy a magyar kormánypropagandához hasonlóan manipulatív és uszító videó közlését a CNN megtagadta.
Névtelen források szerint visszautasították a Trump-kormány előzetes kérelmét, hogy a hadsereg a mexikói határon építsen új létesítményeket az őrizetbe vett bevándorlók elszállásolására.
A 26 éves rapper halálát balesetnek minősítették.
Az Aminek álmodom című (ön)életrajzi könyvben Lynch mellett több mint száz ismerőse is felidézi a rendező elmúlt 72 évét, de az olvasó így sem érti meg igazán Lynch kiismerhetetlenségének titkát. Kár/szerencsére.
Charlie majdnem megölte a 74 éves gazdáját úton egy mezeinyúl-vadászatra. A férfi nem haragszik.
Nők, feketék és bevándorlók elleni posztokat közölt a lövöldözés előtt.
Nem direkt volt.