A férfit pénteken tartóztatták le.
Visszafogott, konzervatív előrejelzésünk szerint 100 százalék esély van rá, hogy jövőre minden korábbi húzását felülmúló agyatlanságot csináljon.
A 14 éves lányt és a 12 éves fiút anyjuk menekítette ki a közösségből, ami a bátyja irányítása alatt egyre szélsőségesebbé vált.
De eltakarja, így a technológia nem tud annyira hatékony lenni, mint lehetne. Ez pedig elriaszthatja a befektetőket, így viszont nem tud csökkenni a légszennyezés.
Jobb, ha tőlem tudod.
Az amerikai kormány megtiltaná a cégeknek, hogy az állambiztonsági kockázatnak minősített telekommunikációs cég termékeit használják. De ha ezt meglépik, az új szint lesz a két szuperhatalom közötti konfliktusban.
Az amerikai kereskedelmi minisztérium statisztikai intézete kénytelen volt felfüggeszteni a munkáját, mert bár az amerikai törvényhozók megállapodtak, hogy rövid távra biztosítják a szükséges forrásokat, ezt Trump nem írta alá.
Irakból jött hazafelé, beugrott tankolni.
Az amerikaiak kivonulása utáni űrt töltenék be, a kurdokat támogató franciákat sürgetik, hogy húzzanak el ők is.
Trump közben a Fedet gyalázza.
Vaszilij Nyebenzja szerint nem Oroszország, Irán vagy Észak-Korea jelent veszélyt a világbékére, hanem a terrorizmus.
Az internet kiakadt.
A jelen állás szerint a nagy világválság (az 1920-as évek végi, nem a 2008-as) óta nem látott zuhanással zárhatja az évet az amerikai tőzsde.
Egy nappal azután, hogy tanácsadói, miniszterei és szövetségesei ellenkezése ellenére elrendelte az amerikai csapatok kivonását Szíriából, az Afganisztánban szolgáló alakulatok felét is visszahívta.
Őt tartották a féknek a dilivonaton. Mattis a szíriai kivonulás miatti tiltakozásból távozik.