usa

Washington Post: Orbán évekkel a brexit és Trump előtt szorgosan dolgozott az egypártrendszer kiépítésén

A világ egyik legjelentősebb lapjának véleménycikke szerint Magyarország „egyre inkább úgy viselkedik, mint egy lator állam”.

Herczeg Márk
politika

Ilhan Omar hidzsábban tette le képviselői esküjét az amerikai törvényhozásban

Ő az első nő, aki a muszlimok hagyományos fejkendőjét viselhette az épületben, ahol 181 éven át külön szabály tiltotta bármilyen fejfedő viselését.

Király András
külföld

Trump kicsúfolta az indiai miniszterelnököt, mert az könyvtárat épített Afganisztánban

Hát annak meg mi haszna, kérdezte az elnök, akiről köztudott, hogy még a nemzetbiztonsági tájékoztatóit is képekben kéri.

Király András
külföld

Egy telefon, egy ebéd, és kétszer is feje tetejére állt az amerikai hadsereg szír küldetése

Trump össze-vissza adja a parancsokat kivonulásról és maradásról. Hadoszlopok indultak el és fordultak vissza, és egy Mandzsib nevű porfészekre figyel már megint a világ.

Magyari Péter
háború

Az USA hamarosan felmondhatja a középhatótávolságú atomrakétákról kötött egyezményt

Donald Trump még októberben jelentette be, hogy megléphetik ezt, ha Oroszország nem vonja ki Európából az ilyen rakétáit.

Király András
külföld

Elkapták a hollywoodi sztárokat fosztogató sorozatbetörőt

Benjamin Ackerman ingatlanaiból több millió dollár értékű ereklye került elő.

Király András
bűnügy

Scarlett Johansson: Az internet a sötétség hatalmas féregjárata, ami felzabálja önmagát

Az amerikai színésznő sokak félelmét fogalmazta meg.

Herczeg Márk
INTERNET

Lóháton érkezett a boltba a világ leggazdagabb embere

Herczeg Márk
gazdaság

Kína épített egy ötször akkora antennát, mint amekkora New York City

Az egyik kutató, aki állítólag dolgozott a titkos helyen épült projekten, azt mondta: az óriásantenna fontos hadászati célt szolgálna egy esetleges háború esetén.

Herczeg Márk
TECH

Megszólalt a kémkedés miatt Moszkvában lekapcsolt amerikai férfi bátyja

A Whelan család szerint a letartóztatott férfi ártatlan, Paul Whelan egy esküvőre ment ki Moszkvába.

Tbg
külföld

Az USA és Izrael hivatalosan is kiléptek az UNESCO-ból

Már nyolc éve nem fizettek tagdíjat, a szavazati jogukat is rég elvesztették. Szerintük a szervezet túlságosan palesztinbarát.

Magyari Péter
külföld

Lecsuktak egy amerikait kémkedés vádjával Moszkvában

Nem mondták meg mit csinált, csak hogy 10-től 20 évig terjedő börtönt kaphat.

Magyari Péter
külföld

Trump egy kicsit visszatáncolt, csak később hagyják ott az amerikai katonák Szíriát

Lemondott a hadügyminisztere, kiakadtak republikánus vezetők is, viszont Moszkvában, Teheránban és Ankarában kezüket dörzsölték a vezetők. Úgyhogy végül engedett valamennyit.

Magyari Péter
háború

Elizabeth Warren a 2020-as amerikai elnökválasztás első hivatalos jelöltjelöltje

A demokrata szenátorra Trump korábban azt mondta: Pocahontas.

Herczeg Márk
külföld

Egy halász kifogott 27 kiló kokaint Floridában

Herczeg Márk
bűnügy