A héten több millió bevándorló kitoloncolását ígérte. Ennek valójában sem a tárgyi, sem a törvényi feltételei nem adottak. Bár szinte semmit sem sikerült elérnie az ügyben, minden jel szerint újraválasztási kampányának is a bevándorlás lesz a fő témája.
„Egy gént leszámítva ugyanolyan lazac, mint a többi.”
Az elnök az amerikai drón lelövése miatt csapásokat rendelt el, majd váratlanul visszavonta utasítását.
A csaló 9 millió dollárt ígért Denali Brehmernek, aki erre csapatot szervezett, és szabályosan kivégezte CeeCee Hoffmant.
✝
Madárhangversenyekre adta volna el őket.
Ennél több pénzt egyben brit egyetem még nem kapott. Az összegből egy kutatóközpontot állítanak fel, ami a mesterséges intelligencia etikai kérdéseit kutatja majd.
Alelnöke szerint az elnök tényleg újra naggyá tette Amerikát, ezért még négy év kell belőle.
Ahol a Cápa is játszódik. A jelenség oka, hogy az elmúlt évtizedek munkájának hála újra növekvőben van a fókapopuláció.
Az oroszok már bizonyították, hogy képesek erre. A New York Times szerint most már az amerikaiak is telepítették a megfelelő kódokat.
Robbanékonnyá vált a hangulat a Perzsa-öbölben. A tankerhajók elleni múlt heti támadások után Irán bejelentette uránkészletei feltöltését, az USA pedig ezek katonát vezényelt a térségbe.
Olaszország fasiszta belügyminisztere szerint sose állt még olyan közel egymáshoz a két ország, mint most.
Egy ember meghalt, hét megsebesült.
Hideglelős videókon lepleződött le sokadjára az amerikai rendőrök rasszizmusa. A forró aszfaltra rakatták volna a járásképtelen csecsemőt Phoenixben. Mindezt egy filléres játék miatt.
A szokatlanul csapadékos tél lehet a ludas.