Ducza Anikó tudott a nemi erőszak ügyéről, de szerinte az nem úgy történt, mint ahogy az elhangzott most a sajtóban.
Az Európai Úszó Szövetség 4 évre bízta rá a kasszát.
Az úszósportban tapasztalt állapotokról könyvet írt sportoló először szólalt meg a Kiss László-botrány kirobbanása óta.
Eddig az úszó utánpótlás szövetségi kapitánya volt.
Kiss László azért erőszakolhatott meg egy nőt, és azért lehet máig edző, mert a magyar társadalom megengedi neki. A Rákosi-korszakban úgy döntöttünk, hogy olimpiai aranyakért cserébe mindent elnézünk, és azóta is ehhez tartjuk magunkat.
Kiss László úszóedző nemierőszak-ügye, illetve a szövetség meghökkentő kiállása az erőszaktevő mellett túl sok volt az építőiparban tevékeny KÉSZ Csoportnak. Kiss nemtelen megvédését ironikus módon Hosszú Katinka szívhatja meg.
Az úszó a Facebookon jelezte, hogy ott sem volt azon az ülésen, ahol megvédték a nemi erőszakot elkövető szövetségi kapitányt. A szövetség szerint hibáztak.
Egységesen úgy döntöttek, hogy a szövetségi kapitánynak változatlanul bizalmat adnak.
Megbűnhődtem azért, amiért elítéltek, mondta az úszókapitány, akiről most derült ki, hogy csoportos nemi erőszakot követett el. Nem mond le.
A szövetségi kapitány a riói esélyeket vette sorba.
És engedték Hosszú Katinkának, hogy kihagyja az április magyar bajnokságot.