Azon sportolók száma, akik eddig tiltakoztak Gyárfás Tamás úszószövetségi elnöksége ellen.
Sajtótájékoztatón reagál Hosszú Katinka közleményére az Úszószövetség elnöke. Megfordult a fejében a lemondás, de mások lebeszélték.
Az olimpiai bajnok úszó is változásokban bízik az úszószövetségnél.
Volein Viktor, az egykori kenus júliustól septemberig dolgozott masszőrként az úszóválogatott mellett. Aztán megváltak tőle, mert a szövetség nem akart botrányt.
A hivatal szerint a levéltár a hibás, amiért az újságíró rájött, hogy a nemi erőszakért elítélt Kiss László-ügy irataiban Kiss Lászlóról van szó. Kenyeres István szerint a büntetés veszélyes precedenst teremthet, ami a legtöbb kutatásra nézve káros lehet.
Az úszószövetség elnöke képtelen megszabadulni a Nap-keltés tempótól. Emiatt történnek olyan balesetek, mint Bol-dog és a gyalázatos minőségű plakátok a vizes vébére. És aztán jön a még pusztítóbb magyarázat.
Nem lennénk most az ellenségei helyében.
Megbűnhődtem azért, amiért elítéltek, mondta az úszókapitány, akiről most derült ki, hogy csoportos nemi erőszakot követett el. Nem mond le.
Ha az uszoda is ilyen minőségben készül, abból azért baj lesz.
A többszörös világbajnok, olimpiai bajnok stílszerűen a medencéből lacibácsizott.
Az amerikai mintára felépített Hosszú Katinka nem érti, miért kellene ingyen szerepelnie egy reklámfilmben. A Nap-keltét felépítő Gyárfás Tamás pedig azt, hogy az úszónő miért kért pénzt.
Az örökös úszószövetség-elnök megértőnek próbálja mutatni magát.
"Az igazság az, hogy a rendszer hibás és nem tudom tovább azt tettetni, hogy minden rendben van." Hány világbajnoki címet kell nyerni ebben az országban, hogy végre normálisan bánjanak valakivel?
Gyárfás Tamás selyemzsinórjával fojtották meg a szebb sorsot érdemlő rút pulit.