üzbegisztán

Börtönbe került a néhai üzbég elnök elítélt lánya

Az ügyészség szerint az adócsalás, sikkasztás és zsarolás miatt elítélt Gulnara Karimova megsértette házi őrizetének feltételeit.

Király András
külföld

Az USA szerint Üzbegisztán egyik legnagyobb bűnözője a Nemzetközi Ökölvívó Szövetség új vezetője

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság korábban nyomatékosan kérte, hogy ne Rahimov irányítsa a szövetséget.

Herczeg Márk
sport

Egy üzbég tévének bocsánatot kellett kérnie, amiért véletlenül leadott egy ágyjelenetet Amy Schumerrel

Elfelejtették kivágni.

Czinkóczi Sándor
külföld

Megszavazták, hogy dráguljon az V. kerületi parkolás, és Újbudán meg Zuglóban is új fizetős övezetek legyenek

A Fővárosi Közgyűlés a Széna tér 2,5 milliárdos felújításáról is döntött, illetve Budapest együttműködésre lépett az autóklubbal, Sanghajjal és Taskenttel is.

Herczeg Márk
Budapest

Az üzbég kémfőnök mindig is tagadta, hogy a titkosszolgálata kínozná a foglyait, de aztán bukása után őt is megkínozták a volt kollégái

És bár azt mondja, hogy a saját bőrén is megtapasztalhatta a titkosszolgálata módszereit, továbbra is kitart amellett, hogy ő, bár többek is ezzel vádolják, sosem kínzott senkit.

Király András
külföld

Üzbegisztán felajánlotta segítségét a New York-i merénylet kivizsgálásához

A terrorcselekmény elkövetésével egy üzbég állampolgárságú férfit gyanúsítanak.

Boros Juli
külföld

Oroszország a kínhalálba toloncolhat vissza egy LMBT-aktivistát

Hudoberdi Nurmatov még az öngyilkosságot is megkísérelte, mert szerinte még az is jobb, mint ha visszaviszik Üzbegisztánba, ahol egyszer már kegyetlenkedtek vele. Ő maga is az üldözöttek ügyével foglalkozik.

Horváth Bence
külföld

Az üzbég hatóságok két éve titokban lecsukták a volt diktátor lányát

Az adócsalás miatt leültetett Gulnara Karimovát most 1,6 milliárd dollár ellopásával is megvádolták.

Király András
külföld

Szijjártóék szerint minden a legnagyobb rendben volt az üzbég nagykövetségen

Korábban egy ottani diplomata jelezte, hogy a képviselet teljesen védtelen, de a külügy szerint amúgy sem volt minősített adat az ottani számítógépen.

Sarkadi Zsolt
POLITIKA

„Állítsd le magad!” Ennyi volt a Külügyminisztérium válasza a diplomatának, aki jelezte, hogy teljesen védtelen az üzbég nagykövetség

A diplomata bejelentette, hogy a keleti nyitás jegyében nyitott képviselet szabálytalanul működik, de semmi nem történt.

Sarkadi Zsolt
politika

Még ilyet, a diktátor utódját tartják az üzbegisztáni választások nagy esélyesének

Király András
külföld

22 év politikai fogság után engedtek szabadon egy ellenzéki politikust Üzbegisztánban

A férfit, akit még 1994-ben vittek be, mert nyíltan bírálta Iszlam Karimovot, most azért engedhették el, mert Savkat Mirzijojev ideiglenes elnök indul a közelgő elnökválasztáson.

Herczeg Márk
külföld

Szülővárosában temették el Iszlam Karimov üzbég elnököt

Több ezren búcsúztak a Sah-i-Zinda nagymecsetnél a diktátortól.

Botos Tamás
Külföld

Lehet, hogy mégsem halt meg Karimov?

Az orosz hírügynökség visszavonta a diktátor haláláról szóló hírt. Egyelőre az összes halálhírre jutott egy cáfolat.

kasnyikm
GYÁSZ

Vége a spekulációnak: most már tényleg tutira meghalt Karimov, az üzbég diktátor

Hiszem, ha látom!

kasnyikm
külföld