Életnagyságban.
A hun vezér Vácra kerülne.
A váci megyéspüspök szerint sokkal többet is lehetne tenni a rászorulókért.
Fördős Attila nem mondta azt a behívott iskolaigazgatónak és helyettesének, hogy kirúgná őket, ha tehetné.
A videón eközben Bodonyi Béla, a váci művelődési, oktatási és ifjúsági bizottság tagja pufimellényben mutat be a kamerának. Pető Tibor szerint ez álhír.
2/3.
Minden szempontból nagy meglepetés lenne, ha megválasztanák Matkovich Ilonát.
Leszakadt a felsővezeték Rákosrendező és a Nyugati pu. között.
A tűzoltók nagy erőkkel dolgoznak, még vizsgálják, mérgező-e a füst.
Az állomás megbecsült tagja volt, aztán egyenruhában kirabolt két idős embert, egyiküket gézszalaggal fojtogatta.
A nő férjét a tűzoltók szabadították ki.
Szép új zárkák, szép új sportpálya.
Vác egyik legjobb mentőse volt, most mégis azzal vádolják, hogy gézszalaggal fojtogatott egy 90 éves nőt a pénzéért.
Annak a 420 milliárdos megatendernek a részeként, ahol a Bizottság már súlyos szabálytalanságokat tárt fel.