váci út

Nem épült meg a halálos baleseteket okozó gyorshajtók megállítására hivatott mérőkapu a Váci úton

80 millió forintba kerülne, de nem lett kész.

Tbg
közlekedés

Hat autó ütközött a Váci úton

Herczeg Márk
baleset

Lángolni kezdett egy reklámtábla a Váci út felett

Olvadt műanyagdarabok potyogtak a járdára.

Urfi Péter
baleset

Közlekedésfigyelő kamerákat szerelnek fel az illegális gyorsulók kedvelt budapesti útszakaszain

A 400 millióba kerülő kamerákat a gyorsulásos balesetek leggyakoribb helyszínein, a Szentendrei és a Váci úton helyezik el.

Rényi Pál Dániel
Budapest

Épül a 2Rule első márkaboltja

A magyar sikermárka rendületlenül tör előre há2Rule.

Herczeg Márk
divat

Jogellenesen razziáztak a nyomozók a Szcientológiai Egyház épületénél

A bíróság szerint a nyomozóknak vissza kell vinniük sok száz doboz lefoglalt iratot, számítógépet.

Tbg
bűnügy

A kirakatba hajtott egy férfi a Váci úton

Czinkóczi Sándor
baleset

Ez a nő több mint 200 ezer forintot csalt ki egy Váci úti lottózóban, és még a pénztáros mobilját is lenyúlta

Pedig még 4 találata sem volt.

Herczeg Márk
bűnügy

Csakis a közösség erejének köszönhetjük, hogy nem kell több madárnak meghalnia a Váci úti gyilkos üvegfal miatt

A fenyőrigók megmenekültek a pusztulástól, hála a jó embereknek!

Kulcsár Rebeka
ÉLET

Tömegesen repülnek a pusztulásba a fenyőrigók a Váci úti irodaház üveg halálcsapdájában

Óriási csapatokban lepték el Budapestet a hideg miatt. A Váci úton söpörni lehet a madárhullákat, az irodisták horrorfotókat lőnek az ablakból. Megoldást csak egy óriási háló jelentene.

Szily László
ÁLLAT

Tömegbaleset volt a Váci úton

kasnyikm
baleset

Már meg is javították a Váci úton lezúzott LaFerrarit

És úgy tűnik a tulajnak van még egy Ferrarija.

Botos Tamás
autó

Nagyon ég egy ház a Váci úton, a József Attila Színháznál

Olvasónk küldte a képeket, egy társasház harmadik emeleti saroklakása gyulladt ki és ég hatalmas lángokkal.

Király András
baleset

Itt a videó a Váci úton összetört Ferrari karamboljáról

Valószínűleg a túlkormányzás okozta a bajt, túl nagy gázfröccsel és túl kevés rutinnal próbált feltűnni Angyalföldön az autó sofőrje.

Tbg
autó

Négyszáz millió forintos Ferrarit törtek össze a Váci úton

Senki nem sérült meg a balesetben.

Sarkadi Zsolt
baleset