Tállai András államtitkár szerkesztői tevékenységért kap extra jövedelmet a vagyonbevallása szerint.
A köztársasági elnöknek jobb éve volt a legatyásodó Orbánnál.
Vagyonbevallása alapján a miniszterelnök úr teljesen elszegényedett. Van majd hatmillió forint adósága, és nyoma veszett egy 5000 négyzetméteres földjének is. :-(
Már 2015 májusában kiadta Orbán Viktor a minisztereinek, hogy meg kell vizsgálni a bevezetését.
Nagyon-nagyon nem akarták, hogy kiderüljön, mennyi pénzük van.
Akkora botrány lett abból, hogy egy csomó politikusnak van több 100 ezer dollárnyi készpénze, miközben 60 ezer forintnyi hrivnya sincs a havi átlagjövedelem. A főügyésznek így a saját feleségét is vizsgálat alá kell vennie.
Senki nem számított rá, hogy ilyen iszonyatosan gazdagok.
Lamperth Mónika az eltitkolt úszómedencék Humor Haroldja.
Az egyik kft-jét egyszerűen nem vallotta be, aztán utólag belecsempészte azt a vagyonnyilatkozatába. De azokról sem tudni semmit, amelyekből felvett majdnem 60 milliót.
Győrffy Balázs kevesebbet keres, mint amennyit törlesztenie kéne. Most a gazdasága bevételére mutogat, csakhogy arról nem írt a vagyonbevallásában.
Matula bácsivá változik.
Végre volt értelme az egész bohóckodásnak a képviselői vagyonnyilatkozatokkal. Egész éjjel másra sem tudtam gondolni, mint hogy mit művelhet Lázár a mocsarában.
Nem találták meg az oroszországi cégét, ami nem szerepel a vagyonbevallásában. És mert nem találják, szerintük jogosan nem szerepel.
Megesik az ilyen. Én például a múltkor egy kétszázast találtam a fürdőszobapolcomon.