Hétvégén még arról szóltak a hírek, hogy a várandós kismamák mellett a szoptató anyákat is oltani kezdik, és voltak, akik szerencsével is jártak. Utána viszont sorra jelentek meg egymásnak ellentmondó információk, majd kiderült, hogy mégse oltják soron kívül őket.
Több helyen az oltásellenes ápolók miatt alakult ki gócpont, ennek vetnének véget.
Gyártás közben, emberi hiba miatt lettek selejtesek az oltások.
A lista mellé egy szakmai útmutatót is kaptak, hogy az alapján válasszák ki a legveszélyeztetettebbeket.
Pár tucat vérrögképződéses eset jut 17 millió beoltottra.
Az ország politikai élete káoszban. Még nem tudni, hogy korrumpálták-e a vezetőket, hogy megbízható adatok híján is simán engedélyezzék a kínai szer importját.
A kínai gyógyszergyárak benyújtották a koronavírus elleni védőoltásuk hatásosságáról tanúskodó adatokat.
A második körös orosz vakcinából egyelőre 477 200-zal kevesebb jött, mint az elsőből. De Szijjártó szerint időben megjön az is.
A héten kezdik oltani azokat, akik március 24-ig regisztráltak.
Négyezer ember vizsgálata alapján kapták ezt a nagyon örvendetes eredményt.
A miniszterelnök négymillió embert ígért, 670 ezer lett belőle. Egyelőre nem világos, mi okozta a 85 százalékos alulteljesítést.
Nem árulták el, melyik fél vetette fel a témát.
Március közepére Magyarországon halt meg a második legtöbb koronavírusos ember a világon lakosságarányosan. Ugyanakkor itt lett a második legmagasabb a beoltottak száma az EU-ban. A keleti vakcinák beszerzése kellett ahhoz, hogy az első tragikus adat mellé a pozitívat is oda lehessen tenni.
Az országban szerdán haladhatja meg a 2 milliót a beoltottak száma, több mint 1 millióan már mindkét dózist megkapták.
A félreállított fideszes politikus igyekezett nagyot mondani. Sikerült.