De továbbra is hatékony a delta variánssal szemben.
A delta variáns úgy terjed, mint a bárányhimlő. Komoly veszélyben az oltatlanok, a félig oltottak és a Sinopharmmal oltott idősek egy része.
Szerinte a Sinopharmmal oltott 60 év felettieknek nemcsak harmadik, de negyedik oltásra is szükségük lesz.
Keddtől adják a vakcina harmadik adagját.
Augusztus 20 és 22 között. Az ünnep az ünnep.
Ezt a cseh kormányfő jelentette be. Babis nem közölte, hogy ajándékról vagy kölcsönről van-e szó.
A részletes oltottsági adatokat továbbra sem adják ki, de Szél Bernadett megkapta az igazolványok statisztikáit. Budapesten majdnem 80 százaléknak postázták.
Április végén állt le a jelentkezés, miután Orbán bejelentette, hogy elérhető a Pfizer vakcinája.
Ilyen kiterjedt mértékű pusztítást nem tapasztaltak Görögországban 2007 óta.
A harmadik dózis látványosan csökkenti a delta variánssal való fertőzés esélyét, még a két vakcinadózishoz képest is.
Körülbelül 8600 ember érintett.
A delta az oltottakat is megfertőzheti. Aki oltatlan, az szinte biztosan el fogja kapni. Csakhogy az oltottak alig betegszenek meg tőle. Erről az Oxford Vaccine Group vezetője beszélt a brit képviselőknek.
Összesen 39 688 566 ember van teljesen beoltva, további 7 millió kapott egyetlen dózist.
Az idei német GDP 0,5 százalékát adhatja az első engedélyezett koronavírus elleni oltást kifejlesztő német cég bevétele egy német közgazdász szerint.
Egy év alatt százszorosára nőttek a német cég bevételei.