Nem azonnal, és valószínű, hogy csak jóval később indítja be az ellenanyag-termelést, mint az mRNS-vakcinák. Még vizsgálják, hogy kell-e belőle harmadik adag.
A 12 és 15 év közöttieket, akiknél a klinikai vizsgálati eredmények szerint a Pfizer vakcinája 100 százalékos hatékonyságú.
Az országos tisztifőorvos szerint nincs ok változtatni a kínai Sinopharm oltási protokollján.
De ebből nem lehet megállapítani, mennyivel. Már vizsgálják, hogy egy ráadásdózis javít-e a helyzeten.
Félreértés, hogy a kínai vakcinák hatékonysága alacsony lenne. Egyszerűen lehetséges kutatási irányokról beszélt, állítja Gao Fu a párt által felügyelt lapban.
Vizsgálják, hogyan változtassanak a dózisokon.
Így sajnos nem lehet.
Egyetlen országban sem volt ilyen gyors a vakcinák kiosztása.
Szerintük így lehetne növelni az oltási hajlandóságot
Duda Ernő azt mondja, hogy a járványügyi adatok nem szólnak semmilyen nyitás mellett.
Csak későbbre tudtak volna szállítani, mert kevés a gyártási kapacitásuk.
Spanyolországban korábban csak az 55 évnél fiatalabbakat oltották ezzel a vakcinával.
De csak akkor fizetnek,, ha a vakcina megkapja az európai engedélyt.
Az infektológus főorvos azt mondta, a lakosság negyedének átoltottsága után még nem lehet nagy engedményeket adni.
Az oltóanyagot Németországból szállítják egy francia kisvárosba, hogy ampullákba töltsék.