Hamisan állítja százezrekről, hogy védettek, tömegeket téve ki fertőzésveszélynek. Nem szerepel rajta sem az, hogy mit kapott az ember, de még az sem, hogy állítólag mi ellen vagy védett, és az sem, hogy megkaptad-e egyáltalán a másodikat.
Áprilisban közel egymillió adag jön csak ebből az oltóanyagból.
Az Európai Gyógyszerügynökség hangsúlyozza, még tart a vizsgálat, és még mindig nem tudják, mi okozta a néhány agyi trombózisos esetet.
Beoltottak 2,5 millió embert, de érthetetlen, miért ehhez kapcsolták a lazítás megkezdését. Ha új lendületet kap a vírus, a sokszorosan túlterhelt kórházakra zúdítjuk a betegeket.
Nem áll elég információ a rendelkezésükre. Ráadásul az általuk kapott vakcina nem egészen egyezik azzal, amit a brit Lancet folyóirat tudósai vizsgáltak.
Tartanak a vizsgálatok.
Közös videóban szólítottak fel mindenkit, hogy éljen a védőoltás lehetőségével.
Orbán Viktor ugyanis a fejébe vette, hogy 2,5 millió beoltott már jelent valamit, márpedig a jelen ütemben haladva csütörtökre már lesz annyi.
A Dél-Zala Press munkatársa írt az illetékes Országos Kórházi Főigazgatóságnak, hogy ezzel szeretne oltásra buzdítani.
A német kormány terve szerint a beoltottak teszt nélkül mehetnek például fodrászhoz vagy az újra megnyíló boltokba, és külföldről hazatérve sem kell karanténba vonulniuk.
Van olyan büntetés-végrehajtási intézmény, ahol a rabok még mindig semmiféle tájékoztatást nem kaptak az oltásokról. A bizonytalanság miatt egyre feszültebbek az érintettek, amit csak tetéz, hogy több mint egy éve látogatási tilalmat vezettek be.
Felfüggesztették a használatát, miután meghalt egy nő az oltás után.
A szociális alapellátásban dolgozók kimaradtak az oltási tervből. „Nehéz feldolgozni a történteket” - mondja egyikük, aki másfél hónapja ül otthon covidos tünetekkel.
Főleg a 70 év feletti férfiak esetében fordult elő, hogy nem indult be az antitest-termelés.
Szeverényi Márknak a lélegeztetőgép-rendelésben is benne a keze.