vakcina

Hamarosan a Szputnyik Lighttal is olthatnak Venezuelában

Oroszországban múlt csütörtökön engedélyezték.

Szurovecz Illés
külföld

Mihez lehet kezdeni a vakcinafennsíkon?

Az oltási tervvel gyorsan haladó országok kezdenek elérni az oltásra fogékony felnőttek végéig. Vagy a gyerekeket kell beoltani minél gyorsabban, vagy okosan meggyőzni a hezitáló felnőtteket, hogy oltassák be magukat.

Bede Márton
Egészségügy

Egy amerikai tanulmány szerint a Covid-19-cel kórházba kerültek több mint 99 százaléka nem volt teljesen beoltva

A Cleveland Clinic 47 ezer alkalmazottat vizsgált meg. A fertőzöttek 99,7 százaléka egyáltalán nem volt beoltva, a maradék 0,3 százalék pedig a teljesen beoltottak közül került ki.

Herczeg Márk
járvány

Felfüggesztik az AstraZeneca-vakcinával való oltást Szlovákiában egy 47 éves nő halála miatt

Legalábbis azok között, akik még csak az első dózist kapták volna meg belőle. A továbbiakról a héten dönt a szaktárca.

Kiss Imola
járvány

Magyar Hírlap: Napokon belül jön a védettségi igazolvány appja

Ott az is fel lesz tüntetve, hogy a felhasználó mikor kapta meg az első és a második dózist, illetve milyen típusú vakcinával oltották be.

Herczeg Márk
járvány

Megtörnek a trendek?

Müller Cecília ígérete szerint újra felpörgetik a vakcinációt, amire szükség is lehet, ha valóban megáll a kórházi ápolásra szorulók számának napok óta tartó csökkenése. Járványhíradó.

Király András
járvány

Az oltásszkeptikusoknak udvarol a DK erős embere

Az igazolvánnyal nem rendelkezőknek a helyzetük javítására az oltás beadatása helyett a polgári engedetlenséget javasolja Czeglédy Csaba. Dobrev Klára közben arra célozgatott, hogy a Sinopharm és a Szputnyik miatt halt meg nálunk annyi ember.

Szily László
Egészségügy

Véletlen hat adagnyi Pfizer-vakcinát adtak be egy olasz nőnek

Hat adag lett. Maradhat?

Fődi Kitti
külföld

Szijjártó Törökországgal is utazási megállapodást kötött

Horvátország, Szlovénia és Bahrein után Törökországba is szabadon lehet utazni bármilyen oltással.

Mészáros Juli
utazás

Mégsem lehet most Pfizerre időpontot foglalni

A Koronavírus Sajtóközpont közlése szerint legközelebb az érvényes regisztrációval rendelkező 16-18 évesek számára lesz megnyitva az időpontfoglaló rendszer.

Kaufmann Balázs
járvány

Az Európai Bizottság egyelőre nem hosszabbította meg szerződését az AstraZenecával

Az Európai Bizottság egyértelművé tette, hogy az mRNS-alapú vakcinákat, a Pfizert és az amerikai Modernát részesíti előnyben.

Mészáros Juli
járvány

Újra lehet időpontot foglalni a Pfizerre

Elvileg csak azok a 18-59 évesek tudnak időpontot foglalni, akik előzetesen regisztráltak oltásra, és akik sms-t kaptak.

Mészáros Juli
járvány

1,8 milliárd Pfizer-vakcinát kötött le az Európai Bizottság a következő három évre

Egyértelmű elköteleződés az mRNS-alapú oltóanyagok mellett. Ezt állítólag minden tagállam támogatta.

Urfi Péter
járvány

A WHO engedélyezte a Sinopharm vészhelyzeti használatát

Ezzel bekerülhet a kínai vakcina a Covax-programba, mellyel a WHO a szegényebb országokat látja el vakcinával.

Horváth Bence
járvány

AstraZenecát igen, Johnson & Johnsont valószínűleg nem kaphatnak a német fiatalok

Legfeljebb orvosi jóváhagyással.

Szurovecz Illés
külföld