Azt kellett volna mondaniuk, hogy a Pfizer háromszor halálosabb az AstraZenecánál.
Csak májusban 1,3 millió jött.
Júniusban be is adják az engedélykérelmet az amerikai és az európai gyógyszer-engedélyeztetési hatóságoknak.
Minden kétezredik résztvevő pénzt kap.
De ehhez mindkét oltást be kell adatni.
A cég szerint még iskolaév kezdete előtt be kellene oltani a fiatalokat, hogy el lehessen kerülni a járvány negyedik hullámát.
Egyre kevesebb a sinopharmos jelentkező az oltópontokon, az orvosok attól is tartanak, hogy sok fiatal nem megy majd el felvenni a második vakcinát. Bár a Pfizer sokkal népszerűbb, volt aki a kormány táblázata miatt félt beadatni belőle a második dózist. Egy oltóponton dolgozó orvos mesélt a tapasztalatairól.
Karikó szerint nehéz ezeknek az embernek elmagyarázni, hogyan működik az RNS-alapú vakcina.
Nem a mostani, inkább esetleges későbbi járványok ellen lehet majd hasznos.
A kormányülésen az átoltottság: 100 százalék.
199 ezer adagot foglalhatnak a regisztráltak.
Lejárt a szavatossága a vakcináknak, és már álhírek terjedtek arról az országban, hogy ennek ellenére felhasználják ezeket a dózisokat.
Voltak félelmek, hogy többedik oltás esetén a szervezet immunissá válik a vakcina hordózóanyagának használt adenovírusra. De az első adatok azt mutatják, hogy nem.
Kolozs megye jól áll, de Hargita és Kovászna eléggé le van maradva.
Már csak az oroszt parkoltatják.