vakcina

Ha kell, a pedagógusokból is lehet bűnbakot csinálni

Hónapokig tudomást sem vett róluk a kormány az oltási tervben, majd amikor mégis, azt üzenik róluk: elveszik az oltást az idősek elől, és amúgy sem mindenki pedagóguspárti az országban. Rendőröknél, politikusoknál, katonáknál ez nem volt kérdés.

Szurovecz Illés
oktatás

Kétmillióan kaptak oltást Magyarországon

Gombócból is sok.

Kaufmann Balázs
járvány

A Pfizer a második negyedévben jelentősen növeli a vakcinaszállítást Magyarországra

Az első negyedévre vállalt teljes mennyiséget már leszállították.

Mészáros Juli
járvány

György István: A magyar lakosság már több mint húsz százaléka beoltott

Az államtitkár az operatív törzs keddi tájékoztatóján jelentette be, hogy már kétmillió ember megkapta az első oltást.

Mészáros Juli
járvány

A tudósok szerint minden bizonnyal új oltásra lesz szükség egy éven belül

Mert új vírusvariánsok fognak kifejlődni a világ aluloltott részein, amik ellen a jelenlegi vakcinák nem feltétlenül jelentenek majd védelmet.

Király András
járvány

A vakcina tán még a hosszú covidtól szenvedőknek is reményt adhat

Nyilván keveset tudunk még erről, hiszen globálisan még nagyon alacsony az átoltottság, de már vannak biztató jelek, többen is arról számoltak be, hogy az oltás után egyik napról a másikra elmúltak a hónapok óta szenvedést okozó tüneteik.

Király András
TUDOMÁNY

Lazítgatunk, lazítgatnánk?

Egyelőre nem látszik járványügyi alapja a kormány nyitási optimizmusának. Járványhírlevél.

Király András
járvány

19 szervezet követel oltást a szociális ágazat számára

Szerintük a mostani helyzet humanitárius katasztrófával fenyeget.

Szurovecz Illés
járvány

Június közepén jön az uniós vakcinaútlevél

„Kell lennie egy dokumentumnak, amely igazolja mindenki állapotát”, de nem lesz kötelező.

Urfi Péter
járvány

Oltást adnak a tanároknak, de Orbán és Gulyás úgy beszélnek erről, mintha a fogukat húznák

Értékesnek nevezik a tanárok munkáját, de azért figyelnek a „nem pedagóguspárti” hangokra is. A szakszervezet pedig ne kritizáljon, ha már teljesült egy követelése.

Szurovecz Illés
járvány

A 70-eseket nagyobb arányban oltottuk be eddig, mint a 80 év felettieket

Az 50-es, 60-as, 70-es korosztály oltottságában éllovasok vagyunk Európában. Közben tragikus számokat produkál a harmadik hullám.

Szurovecz Illés
járvány

Kígyózó sor a kismamák oltópontjánál, a Semmelweisen ezer nőt oltottak be

Olyanokat is, akik nem tudták igazolni, hogy jogosultak rá. De a jövőben csak azok kaphatnak oltást hétvégén, akik megfelelő beutalóval és kiskönyvvel mennek.

Szurovecz Illés
járvány

A december óta kórházba kerülő brit fertőzöttek 4,2 százaléka volt már beoltva

A brit kormány tudományos tanácsadó testülete szerint nagyon fontos hangsúlyozni, hogy az első oltás nem ad azonnali védelmet, és nem szabad utána lazítani a szabályok betartásán.

Horváth Bence
járvány

Szombattól soron kívül oltják a várandósokat és a kismamákat

Az RTL Klub információi szerint a közelmúltban két kismama is meghalt a járványban.

Horváth Bence
járvány

Szerbiában elkezdték a menekültek oltását

Körülbelül 530-an jelentkeztek eddig az oltásra, az AstraZeneca vakcináját kapják.

Szász Zsófi
járvány