A Human Rights Watch (HRW) a magyar választási kampányról készült jelentésében részletesen bemutatják, hogyan mosódott el minden határ az állam, a kormánypártok és a kormány között, és miért jelent ez komoly versenyelőnyt a Fidesznek. Interjú a TASZ két jogászával, Döbrentey Dániellel és Remport Ádámmal, akik segítették a jelentés megalkotását.
Pénteken 71 ezren kapták meg az első adag védőoltásukat. A járványnak újabb 73 ember esett áldozatául.
Ha ez nem lenne elég, a védettségi igazolvány igényléséhez szükséges elektronikus űrlap sem akadálymentes. A két hibát hetek óta nem sikerül kijavítani az illetékes szerveknek.
Bármi megtörténhet.
Szerintük így lehetne növelni az oltási hajlandóságot
Napokkal azután jelentették ezt be, hogy a fővárosi kormányhivatal fogyasztóvédelmi eljárást indított ellenük.