választás 2018

A Fidesz minden trükkje kevés volt Márki-Zay ellen, a hódmezővásárhelyieket még fenyegetéssel sem sikerült meggyőzni

Lázár János elég nyíltan megmondta, hogy a város vesztes lesz, ha nem a Fidesz jelöltje nyer. Most kiderül, hogy bosszút áll-e a párt.

Haszán Zoltán
POLITIKA

Jobbik: Semmilyen együttműködés nem képzelhető el az MSZP-vel, és nem tárgyalunk más pártokkal sem

Nem kérnek az LMP ajánlatából, mindenhol önálló jelöltekkel indulnak a választásokon.

Rényi Pál Dániel
politika

Kelemen Anna: „Aki esélytelen és nem lép vissza az a valódi prostituált!”

Az egykori pornószínész a hódmezővásárhelyi eredmény láttán meggondolta magát, és a Fidesz ellen beáldozza politikai karrierét is.

Herczeg Márk
POLITIKA

A Momentum egyelőre nem tárgyal a többi párttal a visszalépésekről

A párt szóvivője szerint a hódmezővásárhelyi választásnak nincs országosan levonható tanulsága.

Czinkóczi Sándor
politika

Bayer Zsolt: Csak azt ne csináljuk, hogy most elkezdjük megmagyarázni

„Most jön a leghalálosabb maraton” - írja a Magyar Időkben, és elismeri, hogy ez komoly vereség volt.

plankog
POLITIKA

Török Gábor: Az ellenzék elhiheti, hogy új meccs kezdődik, ahol okos taktikával nem reménytelen a helyzete

A hódmezővásárhelyi eredmény megváltoztathatja az ellenzék gondolkodását a politológus szerint.

plankog
POLITIKA

Karácsony és Vona: Ha a Fidesz városában lehet, akkor mindenütt lehet

A Jobbik elnöke szerint lélektani fordulat történt. Az MSZP listavezetője az LMP-vel akar egyeztetni.

Magyari Péter
POLITIKA

A Fidesz legyőzhető

Vasárnap Hódmezővásárhelyen a választók és az ellenzéki pártok megmutatták a módját.

Magyari Péter
POLITIKA

Dorina arra kéri a cigányokat, hogy ne adják el a szavazatukat

A Dikh TV kampányklipjében sokan meg is ígérik, hogy nem tesznek ilyet.

Magyari Péter
POLITIKA

Szili Katalin fideszes fórumon kampányolt

Rohan az idő.

Czinkóczi Sándor
politika

Máris 40 százalék körüli a részvétel Hódmezővásárhelyen

Négy éve egész nap nem mentek el ennyien szavazni, mint most a nap első felében.

Czinkóczi Sándor
politika
Videó

Ott is kimentek az emberek a kampányzáróra, ahol név szerint listázzák az ellenzék támogatóit

A fideszes jelölt nem tartott kampányvégi bulit Hódmezővásárhelyen, Márki-Zay Péter eseményén viszont annak ellenére is megjelentek emberek, hogy a napokban szórólapokon gyaláztak mindenkit, aki segít neki.

Sarkadi Zsolt, Halász Júlia
video

Eddig kétszer annyian jelentkeztek be, hogy külképviseleteken szavazhassanak április 8-án, mint négy éve

Eddig a legtöbben, 1873-an Londonban voksolnának, Münchenben 779-en, Stuttgartban 696-an, Hágában 552-en, Bernben 521-en, Brüsszelben 484-en.

Tbg
politika

Hivatalosan is kimondták, hogy jogsértően szervezte a Fidesz kampányát a szentendrei önkormányzat munkatársa

Aki úgy bukott le, hogy véletlenül az ellenzéki képviselőnek is elküldte a kampány szervezéséről szóló emailt.

Herczeg Márk
politika

Karácsony Gergely és Gurmai Zita utcafórumot tartott Debrecenben

Herczeg Márk
POLITIKA