választás_2022

Már több mint 350 ezren szavaztak az ellenzéki előválasztáson

Keddig állnak kint a sátrak.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Fordulat Zuglóban: Karácsony már nem támogatja Tóth Csabát

A miniszterelnök-jelölti vitán jelentette be: már nem szavazna Tóth Csabára.

plankog
POLITIKA

MSZP-ből frissen igazolt DK-s indul az LMP egykori társelnöke ellen a másik pécsi körzetben

Várhatóan Hoppál Péterrel kell majd megküzdenie tavasszal az előválasztás győztesének.

Partizán
POLITIKA

Újrázni készül Mellár Tamás Pécsett, de ehhez előbb a Momentum jelöltjét kell legyőznie az előválasztáson

Mecsekalján az élet ugyanolyan mint máshol?

Partizán
POLITIKA

Már több mint 270 ezren szavaztak az előválasztáson

Az előválasztási bizottság azt kéri, aki teheti, inkább személyesen szavazzon.

Boros Juli
POLITIKA

A DK-s jelölt távolmaradása miatt egyedül "vitázik" a Momentum győri jelöltje, itt nézheted élőben

Rehó Tibor egyedül áll a Partizán kamerái elé.

Partizán
POLITIKA

A helyi összefogás felbomlása nyomja rá bélyegét a tatabányai előválasztásra, itt követheted a jelöltek vitáját

A tatabányai ellenzéki összefogás épp az előválasztás megelőző napokban bomlott fel.

Partizán
POLITIKA

Több tere lesz a szócsatáknak a második miniszterelnök-jelölti vitán

Péntek este jön a következő vita az RTL Klubon. A szabályok alapján most több idő lesz arra, hogy a jelöltek egymással csapjanak össze.

plankog
POLITIKA

Dobrev Klára fölényesen vezet az előválasztáson a szegedi DK-elnök szerint

Binszki József szerint lehet, hogy második fordulóra nem is lesz szükség.

plankog
POLITIKA

A karlendítés miatt nem támogatja tovább a Momentum Farkas P. Barnabást az előválasztáson

A Momentum azt írja, hogy az antiszemitizmus semmilyen formáját nem tolerálják.

Fődi Kitti
POLITIKA

Közel 62 ezren szavaztak szerdán az ellenzéki előválasztáson

Összesen már több mint 200 ezren szavaztak. Az online szavazás továbbra is nehézkes, a szervezők kérik, hogy aki csak tud, az inkább személyesen intézze.

Magyari Péter
POLITIKA

Ketten pályáznak Simonka György székére, itt nézheted élőben a vitájukat

A büntetőeljárás alatt álló politikusnak már 2018-ban is hajszálon múlt a győzelme, pedig akkor még 5 ellenzéki kihívója volt.

Partizán
POLITIKA

A Fidesz telefonon hívja fel az embereket, hogy figyelmeztessen: ellenzéki politikusok készülnek indulni a parlamenti választáson

A kormánypárt telefonos kampánnyal népszerűsítené az ellenzékellenes aláírásgyűjtését.

Horváth Bence
POLITIKA

Már karácsonyi 5 ezer forintos adományokat is bevetnek a XVIII. kerületi előválasztási csatában

Nagy a tét, nyerhető körzet, aminek a mandátumát Kunhalmi Ágnes szerezte meg. De a DK beelőzné a Kunhalmobilt.

444.hu
POLITIKA

Nőtt a részvétel az előválasztás második napján

Csaknem 73 ezren szavaztak kedden.

Kaufmann Balázs
POLITIKA