Fényképek az első sátras szavazatoktól a vasárnapi ünneplésig.
Dobrev Klára csak harmadával tudta növelni a támogatottságát.
Ha kommunistáznak, az ügynökaktákat kell felemlegetni. Ha gyurcsányoznak, akkor az elszámoltatást, mondta győzelmi sajtótájékoztatóján az ellenzék miniszterelnök-jelöltje.
Márki-Zay Péter előválasztási győzelme arról is szól, hogy az ellenzéki közönség nemcsak kormányváltást, hanem valami teljesen újat akar. A mostani szavazás lehetővé tette, hogy ezt az igényt a pártok a saját kereteik közé tereljék, és a radikális változás és az intézményes ellenállás hívei együttműködhessenek.
"Kétharmaddal fogjuk leváltani Orbán rendszerét" - ígérte a végén. A választási csalások megelőzésére egymillió forintos nyomravezetői díjat ajánlott a csalások leleplezőinek.
Beszédében arra figyelmeztetett, hogy a kormánypropaganda már holnaptól megpróbálja egymásnak ugrasztani az ellenzéki pártokat és választókat.
A hódmezővásárhelyi polgármester Anker közben tartja az eredményváróját.
A szavazatok 60 szazalékának összeszámolása után Dobrev Klára elismerte vereségét.
A DK politikusa gratulált Márki-Zay Péternek a győzelemhez.
Ábrák, térképek az első és második forduló eredményeiről.
Csak két kormánypárti hírben fordult elő az előválasztás szó.
Szinte mindenhol többen szavaztak rá most, mint kettejükre együtt az első fordulóban.
Fordíthat még Dobrev Klára? Megtarthatja előnyét Márki-Zay? A 444 projekciós mutatója erre segít válaszolni.
Így áll a helyzet két budapesti körzet alapján.
Több mint 118 ezer ember adta le a szavazatát az utolsó napon valamelyik miniszterelnök-jelöltre. Az összesített adat szerint csaknem harmincezerrel többen mentek el a második fordulóban, mint az elsőben.