választás_2022

Uj Péter: Még nincs vége, de vége lesz

Ma olyan országban élünk, ahol a buszmegállókban „…az ukránok magukat bombázzák…” kezdetű beszélgetésfoszlányokat csíphet el az ember. Valahogy, valamikor ki kell mászni a gödörből, és újjáépíteni a magyar társadalmat.

444.hu
szerda esetleg csütörtök

Orbán Viktor a harmadik út csapdájában

Ilyen jellegű és ennyire kockázatos kötéltáncra ősidők óta nem kényszerült a magyar miniszterelnök, aki ezt elsősorban magának köszönheti. De hogy lezuhan-e, az egyesült ellenzék teljesítményén is múlik.

Gazda Albert
vélemény

Orbánt a jelek szerint egy szolgálati szék kíséri a kampányturnéján

A Fideszben semmit sem bíznak a véletlenre.

Haszán Zoltán
POLITIKA

Márki-Zay a Medián-felmérésről: Ha Orbán tervezte volna, mikor és hol jelenik meg ez a kutatás, ugyanezt csinálta volna

Semmi ne tántorítsa el Önöket, hogy küzdjenek a szabadságukért, az életük múlik rajta - mondta pécsi kampányrendezvényén.

plankog
POLITIKA

Magyar szervezetek hirdetik Erdélyben, hogy a levélszavazók ne bízzanak a román postában

A Román Posta szerint becsmérlő ez a kampány.

Fődi Kitti
választás 2022

Háromszor annyit költött plakátokra a kormányoldal, mint amennyit a törvény megengedne

Egy friss elemzés szerint a Fidesz önmagában többet költött plakátokra, mint amennyit a törvény szerint az egész kampányára költhetett volna, és ehhez jönnek még a CÖF és a kormány plakátjai is. Az eredmény: nyolcszoros túlerő az ellenzéki összefogással szemben.

Csurgó Dénes
POLITIKA

Márki-Zay elmondta, miért indul a választáson az ellenzék, miközben nem tartják demokráciának Magyarországot

Hatvanpusztáról jelentkeztek be, az itteni Orbán-birtokot a rendszer szimbólumának nevezik. Magyarország nem szabad ország, de mivel nincs forradalom, nincs más lehetőség, mint elindulni az egyenlőtlen pályán, mondta.

plankog
POLITIKA

Civil őrszemek figyelik a választási visszaéléseket vasárnap

A Tiszta szavazás nevű országos kampányt négy szervezet, a Civil Kollégium Alapítvány, a Társaság a Szabadságjogokért, az aHang és a Political Capital közösen hozta létre.

Szász Zsófi
POLITIKA

Tanárszakszervezetek: A kormánynak még három napja van, hogy teljesítse a tanárok követeléseit

Mármint ennek a kormánynak, mert a választások után majd alakul egy másik.

Csurgó Dénes
POLITIKA

Egyes szavazókörökben azt mondták, hogy még kék és sárga ruhát sem vehetnek fel a szavazatszámlálók, de ilyen szabály nem létezik

Máshol csak az ukrán zászlóról beszéltek, sok helyen viszont nem esett szó semmi ilyesmiről. Teljes a káosz a választás megszervezésében. Kiderítettük, honnan ered ez az egész.

Szily László
POLITIKA

Több mint két éve lejárt okmányokkal is lehet szavazni vasárnap

Ha a veszélyhelyzet alatt járt le valakinek a személyije, útlevele vagy jogosítványa, azzal még el tud menni vasárnap szavazni. Akinek azelőtt, még az is el tudja intézni, hogy legyen érvényes okmánya a választásokig.

Csurgó Dénes
POLITIKA

Márki-Zay az utolsó napig hajlandó lenne kiállni vitázni Orbánnal, a bizonytalanokat azzal győzné meg, hogy neki „legalább van programja”

Lówellness-ellenes kirohanással hajráz az ellenzék miniszterelnök-jelöltje.

Szász Zsófi
POLITIKA

Budai Gyula számára elsötétült a világ, három napja csak Szabó (Escobar) Tímeára tud gondolni

A fideszes képviselő képzeletét teljesen rabul ejtette az ellenzék kokainbárónője.

Ács Dániel
drog

Meglepő új magyar közvélemény-kutatást mutatott be egy bécsi kutató, amelyben biztosan vezet az ellenzék

A 2000 fős mintán múlt héten végzett közvélemény-kutatás eredménye minden eddig ismert kutatás hibahatárából kilóg.

Miklósi Gábor
belföld

7 kép férfiakról kampány idején

Valahogy erős nap lett a mai kampányoló férfiakról.

Haszán Zoltán
Politika