Azt állítja, nem a Facebookon toboroznak.
A francia külügyminiszter szerint az orosz katonai hírszerzés évek óta támadásokat hajt végre egy hekkercsoporton keresztül.
Elon Musk gőzerővel kampányol Donald Trump mellett.
Csárdi Antal arra hivatkozva lépett ki az LMP-ből, hogy nemrég bizonyítékot látott arra, Rogán, Ungár és Vitézy egyeztettek. Toroczkai László emelte a tétet, mikor arról írt, Vitézy a Fidesz (Rogán Antal) jelöltje volt, és a hozzájuk érkező információ szerint 500 millióval támogatták a kampányát.
A spanyol szélsőjobboldali párt két hete még tagadta, hogy Orbán Viktorhoz közeli források adtak volna nekik pénzt.
Ebben a kampányban annyira elharapózott, hogy a politikusok gyerekeket használnak üzeneteikhez, hogy már civil szervezetek is felszólaltak a jelenség ellen. Az érzelmek felkeltése fontos kampánystratégia, ennek pedig egyik legjobb eszköze, ha gyerekekkel kampányolnak.
Annyira nincs pénz az államkasszában, hogy a Fidesz osztogatni nem tud már központilag, csak a háborús, félelemkeltő propagandával kötheti magához híveit.
Nem tud már azzal érveli, hogy milyen életet biztosít ez a rendszer, ellenfeleit meggyőzés helyett pedig már csak legyőzni akarja. Orbán a Békemeneten annyit tudott mondani: Fidesz vagy halál. Közönségét pedig azzal lelkesítette, hogy milyen profi kampánygépezet fogja sulykolni ezt az üzenetet, több millió ajtón bekopogtatva.
Szokatlanul izgalmas lehet a polgármester-választás Győrben: Dézsi Csaba András fő kihívója Pintér Bence újságíró lehet. Borkai Zsolt is sikerre hajt, a gyurcsányos plakátot pedig baromságnak tartja.
Több százezer forintnyi kárt okozott.
Hatvanezer, haha. Félmillió!
Rózsa András szólt, hogy ilyenkor szabad a vadplakátolás.
Robert Fico kigyúrta magát a 2023. szeptemberi választás kampányára, és kész arra, hogy ismét Szlovákia miniszterelnöke legyen. A magyarok egy része is rá adhatja szavazatát, mert benne látják Orbán ún. békepolitikájának szlovák megfelelőjét. Egy Fico vezette koalíció alternatívája egy életképtelennek tűnő salátakoalíció.
Orvosai tanácsára egy napot pihen.
A végletesen megosztott Törökország május 14-én választ.