De Nagy Márton sem teszi ki az ablakba a májusi megállapításait.
A tét 25 milliárd forint volt. Azt nem tudni, mivel indokolta a döntést a bíróság.
A békepárti kormány költségvetésének egyik nyertese a Honvédelmi Minisztérium, ha tartják a tervet, teljesítik a NATO-elvárásokat.
És természetesen: Brüsszel.
Varga Mihály új feladata: a költségvetés kiadási oldalának áttekintése, különös tekintettel az egészségügyre, a családtámogatás, a lakhatás és az oktatás területére.
Azaz az intézkedésekről szóló jogszabályok benyújtása előtt nem árulhatják el, milyen intézkedésekre készül a kormány.
Tavaly decemberben a kormány az Európai Bizottságnak azt ígérte, hogy a 2022-ben bevezetett plusz különadók jövőre már nem élnek velünk.
A Költségvetési Tanács véleményéből azt látni, hogy a kormány tervei akkor valósulhatnak meg, ha minden külső és belső folyamat a létező legkedvezőbben alakul.
Nem engednek a rezsicsökkentésből és Gulyás szerint nem fordulhat elő, hogy elvegyék Magyarországtól a soros elnöki posztot a Tanácsban.
A Gazdasági Kabinet ülésén volt téma a nagybirtokosok védelme.
A pénzügyminiszter szerint "a főváros adóbevételei minden korábbinál magasabbak."
Hagyományőrzés.
A kormány már karácsony előtt 380 milliárd forint előre nem tervezett kiadásról döntött, és a két ünnep között még további pénzosztás jöhet.
Még az idén bejelentenek a családtámogatásokkal kapcsolatos intézkedéseket.
Ha befejezik, bemutatja majd a költségvetési bizottságnak.