Vas utca

Már le is szedték az Ódry Színpad feliratát az SZFE Vas utcai épületéről

Ódry Árpád szobrát az új vezetés átviszi az új épületbe.

Fődi Kitti
oktatás

Széttelepítenék a fővárosban az SZFE képzéseit

Több helyet nehezebben lehet elfoglalni.

Czinkóczi Sándor
oktatás

Az új egyetemi vezetés eladja a Színház- és Filmművészeti Egyetem jelenlegi épületeit

Megszűnik az Ódry Színpad, és a Vas utcai kollégium is.

Király András
POLITIKA

Az egyetemfoglalás 70 napja

Az SZFE oktatói és hallgatói egész ősszel ellenálltak a hatalomnak, végül a világjárvány kellett ahhoz, hogy kivonuljanak az elfoglalt épületekből.

Herczeg Márk
oktatás

„Miért hallgatnak a magyarok, miért nincs egyetlen szavuk se arra, ami történik?”

Az SZFE diákjai keserű virrasztásra emlékeztető tiltakozáson búcsúztak el tanáraiktól és az egyetemüktől. Enyedi Ildikó és Bodó Viktor is bejelentették, hogy nem tanítanak addig, amíg nem áll vissza a hatalom által elfoglalt egyetem autonómiája.

Ács Dániel
MŰVÉSZET

„Mi egyetemi polgárok tudjuk, ki a zsarnok, és tudjuk, mi a szabadság”

A Színház- és Filmművészeti Egyetem diákjai és tanárai azt üzenték, hogy a gömböc, ami most felfalja őket, egyszer szét fog robbanni, és ők ezt meg fogják élni. „Látni fogjuk a robbanást, és nincs az a tűzijáték, ami vetekedhetne vele.”

Ács Dániel
MŰVÉSZET

Megerőszakoltak egy nőt Budapest belvárosában

Egy férfi két nőt is megtámadott a Vas utcánál, az egyiküknek sikerült elmenekülnie.

Herczeg Márk
bűnügy

Felborult egy autó a Vas utcánál

Botos Tamás
baleset