Aztán úgy kért mégis bocsánatot, hogy közben „gyengeelméjűnek” nevezte Karácsony Gergely főpolgármestert.
A miniszterelnök parlamenti felszólalása után megnéztük, mi igaz abból, hogy Orbánék léptek fel a pedofil igazgató ellen.
Csütörtökön a Pázmány Péter Katolikus Egyetem is szerződést bontott a pszichológus végzettségű oktatóval, aki a bicskei pedofil exigazgatót mentegette.
A Kúria elnöke soron kívüli vizsgálatot rendelt el.
Négy gyermekvédelemmel kapcsolatos tantárgyat is oktat a Pázmányon Csókay László, aki a bicskei gyermekotthont fenntartó fővárosi önkormányzat gyermekvédelmi osztályának vezetője volt az első, 2011-es bejelentés idején. Csókay azóta is úgy nyilatkozik a pedofil volt igazgatóról, mint egy jó gyermekvédelmi szakemberről.
Vásárhelyi János a bicskei gyermekotthon igazgatójaként 2004 és 2016 között legalább tíz kiskorú fiút zaklatott.
A volt gyermekvédelmi osztályvezető szerint külön kell választani Vásárhelyi János „szakmai hozzáértését” és „személyisége defektusát”.
Előkerült egy 22 éves videófelvétel.
K. Endre ügye eddig is hemzsegett fideszes kapcsolatoktól, íme még egy.
Vásárhelyi mellett Tiborcz István testvére is ennek az egyesületnek a tagjaként lett önkormányzati képviselő.
Tagadta, hogy bármilyen összefüggés lenne a két megbizatása között.
Mi győzte meg Novák Katalint arról, hogy az évekig zajló, a Kúriáig érő, jogerős bírósági folyamat nem tárta fel az igazságot K. Endréről? Orbán most arra számíthat, hogy a további kérdésekre már senki sem fogja keresni a válaszokat.