vasárnapi zárvatartás

Fidesz: Nem tudtuk meggyőzni az embereket, MSZP: Sokkal többről szól ez már

Kósa szerint nincs szó politikai vereségről, Kunhalmi Ágnes azt mondja, a Fidesz megijedt az emberektől.

444.hu
video

A mondat, amiben a kormány beismeri, hogy az MSZP-től való félelmében vonta vissza a vasárnapi zárvatartásról szóló törvényt

Nagy csatát veszített el a Fidesz.

Herczeg Márk
POLITIKA

Kubatov Gábor szerint is a baloldal érdeke volt a botrányokozás a választási irodánál

Ahol Kubatov személyi titkárának gimnáziumi osztálytársa kísérgette a népszavazást benyújtó Erdősinét, akinek a Fradi Securitynek dolgozó kopaszok segítettek. De ő erről semmit sem tudott.

Király András
POLITIKA

Bár még el se dőlt, hogy lesz-e népszavazás a vasárnapi zárvatartásról, a kormánypárti kampány már megkezdődött

A Magyar Idők nagy cikket írt arról, hogy a kereskedelmi dolgozók, de sőt, még a nagyáruházak is mennyire elégedettek azzal, hogy vasárnap nem dolgozhatnak.

Király András
gazdaság

Gyurcsány a parlament bojkottjára szólította fel az ellenzéki pártokat

A DK elnöke emellett azt akarja, hogy az országgyűlés írjon ki népszavazást a vasárnapi nyitvatartásról.

Horváth Bence
POLITIKA

Gáláns kerekítések és kreatív statisztikahasználat kellettek az NGM sikerpropagandájához

A minisztérium szerint a kiskereskedelemben dolgozók létszámának alakulása "azt bizonyítja, hogy a kormány jól időzítette" a vasárnapi boltzárat. Valójában azt időzítette jól, hogy melyik hónap satisztikáit veszi kiindulási alapnak.

Király András
gazdaság

A francia szakszervezetek megfúrták a vasárnapi nyitvatartást

Franciaországban fordított vita zajlik, mint Magyarországon, ott a kormány nyitni akarna. A vasárnapi nyitvatartás munkahelyeket teremthetne a súlyos munkanélküliséggel küzdő országban, de a szakszervezetek megfúrták a tervet.

Király András
gazdaság

Ipsos: Magyarország nem akarja a vasárnapi zárva tartást

Könyörtelen számok, amik alapján teljesen világos, miért tesz meg mindent a hatalom, hogy ne lehessen népszavazással is elmondani, hogy rossz ez a kommunista törvény.

Herczeg Márk
POLITIKA

MSZP: Pálffy Ilona hazudik

A szocialista párt szerint a Nemzeti Választási Iroda szervezte meg, hogy botrányosan, másodpercekkel megelőzzék az MSZP vasárnapi zárvatartásról szóló népszavazási kérdésének benyújtását.

Herczeg Márk
politika

Kovács Zoltán a CBA-féle trükközésekről: Minden ilyen próbálkozást le kell törni

Lázár János után a kormányszóvivő is kikelt a magyar gógyi ellen.

Horváth Bence
gazdaság

Balatonon máshol is bevetették a CBA-trükköt

Je suis piac. És akkor máris nyitva lehetsz vasárnap.

Haszán Zoltán
gazdaság

L. Simon nem érti, hogy ha az országban négymillió szegény él, akkor ki akar vasárnap vásárolni

Vagy fordítva, de igazából mindegy is.

Király András
POLITIKA

Megérte piaccá nyilvánítani a balatonfenyvesi CBA-t, vasárnap egyetlen kofa kínálta ott a málnáit

Hatalmas nagyvonalúság kell ahhoz, hogy pár kiló gyümölcs kedvéért valaki megkerülje a törvényt, de a CBA még ezt is kész bevállalni.

Czinkóczi Sándor
balaton

A CBA szerint nem a KDNP érdeme a vasárnapi boltzár

Hanem a<br /> <blockquote>szakszervezeteké!</blockquote>

Király András
Egyéb

Semjén Zsolt is reagált a nap minibotrányára, sosem egyeztetett a CBA-val a boltbezárásról

Király András
politika