vasárnapi zárvatartás

Éppen mindig ellentétes tanulmányok készülnek az NGM-ben arról, hogy akkor most jó vagy nem jó a vasárnapi zárvatartás

A gazdasági minisztérium rendre lemarad egy ütemmel, ez a mostani különösen csúnyára sikerült.

Haszán Zoltán
gazdaság

Megszavazta a parlament a vasárnapi nyitvatartást, Lázár és Balog elszabotálta a visszatáncolást

Orbán is megjelent, hogy rend legyen a frakcióban. Harrach Péter és Szatmáry Kristóf így is nemmel szavazott.

Haszán Zoltán
POLITIKA

Egy újabb bátor politikusi kiállás

Harrach Péter nemmel szavazott a boltok vasárnapi kinyitására. A KDNP-s frakcióvezető aztán utólag jelezte, hogy mellényúlt.

Haszán Zoltán
politika

Az MSZP nem hisz a kormánynak, és elkezdi az aláírásgyűjtést a vasárnapi zárvatartás elleni népszavazáshoz

Szerintük a kormány újra becsukhatja az üzleteket.

Haszán Zoltán
politika

Lázár és Balog csak közleményben mert lázadni Orbán akarata ellen

A parlamentben nem szavaztak nemmel, mert lojálisak a kormányhoz és a miniszterelnök is eltiltotta őket ettől.

Haszán Zoltán
politika

Rogán szerint a vasárnapi boltzárat nem a szocialisták miatt vonják vissza, de a bérpótlékot már igen

A miniszter végre elárulta, pontosan kikre gondolt, mikor arról beszélt, hogy a nőket sikerült a legkevésbé meggyőzni a zárvatartás hasznáról.

Czinkóczi Sándor
politika

Kósa: Nem bolsevikok vagyunk, hogy erővel csináljunk jót

Halász János szóvivő szerint a Fidesz nem tartott a népszavazástól.

Botos Tamás
POLITIKA

Népszabadság: Orbán már egy hete kiadta a parancsot a vasárnapi boltbezárás visszavonásáról

A miniszterelnök szerint „jó ha a töltény a tárban van. Hátha meg kell húznunk a ravaszt."

Botos Tamás
politika

Újra kinyitnak a boltok vasárnap → nő a magyar GDP

Kedd délelőtt tárgyalja az Országgyűlés a vasárnapi boltzár eltörléséről a javaslatot, és rögtön szavaznak is róla.

Botos Tamás
gazdaság

Bayer Zsolt be akarja perelni a Hírcsárdát

A jobboldali szerző a nevében megjelent kamucikk miatt rágott be. A Hírcsárda levette a cikket.

Horváth Bence
POLITIKA

Mi marad így a KDNP-ből?

Elbukott a vasárnapi zárvatartás, van abortusz és Hoffmann Rózsa sem viszi már előre az oktatás ügyét. Semjén Zsolt, kapd össze magad!

Haszán Zoltán
POLITIKA

Lázár János állítólag nem szavazza meg a vasárnapi zárvatartást eltörlő döntést

És vállalja ennek minden következményét is. Rogán és Gyürk András győzhette meg Orbánt, hogy el kell törölni a törvényt.

Horváth Bence
POLITIKA

A katolikus püspöki kar elnöke szerint elhibázott, rossz döntés a vasárnapi zárvatartás eltörlése

Veres András szerint a katolikus egyházat nem kérdezte meg a kormány.

Horváth Bence
POLITIKA

Mélyül a koalíciós válság, a KDNP tartózkodni fog a vasárnapi zárvatartás eltörléséről döntő szavazáson

Horváth Bence
politika

Emberek, akik először hallanak róla, hogy eltörlik a vasárnapi zárvatartást

Taccs, kész, padló, parketta. Az utca emberét sokkolta a hír, hogy kinyitnak a boltok vasárnap.

Ács Dániel
video