Együtt zakatolnak.
Karbantartanak.
A Budapestről induló vonatokat is érinti a leállás.
A berlini rendőrség a hétvégén még nem talált ilyesmire utaló nyomot. Hétfőn viszont már Ursula von der Leyen is arról beszélt, hogy Európa infrastruktúrája új hadszíntérré válhat.
Sztrájk van az alacsony bérek és a rossz munkakörülmények miatt.
A szökevény óriásteknőst állatorvoshoz vitték, mert elütötte egy vonat.
Olvasónk küldte a felvételeit Hajdúvid határából, ahol sokan megunták, hogy túl régóta jelez tilost a fényjelzés.
A júniusi eleji esőzések után sárlavina zúdult a vágányokra, és hónapokra lehetetlenné vált a vasúti közlekedés a Dunakanyarban.
Ha túlmelegednek a sínek, sebességkorlátozást kell elrendelniük.
A júniusi heves esők után sárlavina borította be a síneket. Az egyik vágányt most újranyitják, a másik augusztus közepére lehet járható.
Kétezer betöltetlen álláshely van a vasúttársaságnál.
A MÁV tavaly abban bízott, hogy 2022-ben olcsóbb lesz az áram. Ám 400 százalékkal drágább lett, és ezt a vasúti teherszállítók már alig bírják. Sokak szerint ebbe bukott bele Homolya Róbert, a MÁV-Volán eddigi vezérigazgatója.
Dízelvonatokat cserélnek majd le ezekkel, évi 18 ezer tonnával csökkentve a károsanyag-kibocsátást
A pályaudvarokon dolgozó civileknek adják a pénzt, akik most sokszor saját zsebből állják a jegyeket.
Az orosz-ukrán háborús helyzetre tekintettel, a háborús menekültek növekvő száma miatt és a humanitárius célú segítségnyújtás érdekében.