A választási nyilvántartás szerint XIV. Leó korábban mindkét nagy amerikai párt előválasztásán részt vett polgári nevén, Robert Francis Prevostként.
XIV. Leó vasárnap délben már imádságot mond az apostoli paloták Szent Péter térre néző ablakában.
A szövettani vizsgálat megerősítette a gyanút.
Még aznap, hogy kórházba vonult a katolikus egyházfő, akinek korai stádiumú csomót fedeztek fel a tüdejében.
Korai stádiumú csomót találtak benne.
Hamarosan megoperálják.
Christopher Saunders hat és fél évet kapott őslakos fiatalok szexuális zaklatásáért.
A fiai is elkísérték a miniszterelnököt, aki bejelentette az üldözött keresztényeket segítő program folytatását. Rétvári Bencének a mai napról eszébe jutott Kádár János.
A kereszténydemokraták szerint itt abszolút circus maximus esete forog fenn.
A római útra fiai is elkísérik.
Orbán Viktort is fogadta már miniszterelnökké választása évében az akkori katolikus egyházfő.
Igaz, a legnagyobb költséget jelentő párizsi olimpiai kiruccanást még Novák Katalin idején zsírozták le.
Az itthon is aktív Szent X. Piusz Papi Testvériség négy püspököt tervez felszentelni, aminek a vége biztosan a kizárásuk lesz az egyházból. Az antiszemita botrányokkal is kísért fundamentalista csoport viszonya évtizedek óta feszült a Vatikánnal, voltak is már kizárva, de ez sem tántorítja el őket.
Alvarado feladata lesz a Vatikán híroldalának felügyelete, irányítani egy rádióállomást, egy újságot, egy sajtóirodát, egy könyvkiadót és egy filmarchívumot is.
A tucatnyi kiskorú molesztálásával vádolt, mára már laiciziált Szűcs Balázs 2006-ban kapott Pro Urbe Emlékérmet.