Vatikán

A Vatikán leszólt az apácáknak, hogy vigyázzanak az internettel

Óvatosabban a lájkokkal.

Czinkóczi Sándor
vallás

Ferenc pápa 425 ezer dollárért adhatja el a Lamborghini Huracanját

A tragacsot tavaly kapta. Főleg iraki keresztényeknek adományozzák az árverésből befolyt összeget.

Herczeg Márk
vallás

Meghalt a 23 hónapos brit kisfiú, akit áthelyzés helyett inkább lekapcsoltak az életfunkcióit fenntartó gépekről

A szülei régóta harcoltak az orvosokkal a fiuk életéért.

Czinkóczi Sándor
GYÁSZ

Sürgetik a Vatikánt, hogy nyilvánítson katolikus szentté egy brit hittérítőt a koporsójánál látott vércseppek és egy felszívódott agydaganat miatt

John Bradburne 1979-ben halt meg Zimbabwében egy lepráskolónia gondnokaként.

Herczeg Márk
vallás

Pedofil tartalmak birtoklása miatt letartóztattak egy vatikáni diplomatát

Carlo Alberto Capella főpap a washingtoni nagykövetségen dolgozott, az amerikai hatóságok csaptak volna le rá, de a Vatikán ebbe nem ment bele.

Horváth Bence
bűnügy

Letartóztatták a vatikáni diplomatát, aki gyerekpornót terjesztett

Ő lehet az első, aki vatikáni bíróság előtt felel gyerekek terhére elkövetett bűncselekmény miatt.

Urfi Péter
külföld

Ferenc pápa azt mondta egy olasz újságírónak, hogy a pokol nem létezik

A Vatikán szerint az újságíró félreértette a pápát.

Albert Ákos
külföld

Ferenc pápa: Félni a migrációtól emberi dolog

Ezen viszont túl kell lépni, be kell fogadni és meg kell ismerni a másikat - mondta több ezer menekült előtt.

Albert Ákos
menekültek

Ferenc pápa kibérelt egy cirkuszt, hogy menekültek és hajléktalanok is szórakozhassanak

2000 rászorulót ajándékozott meg ingyenes előadással.

Rényi Pál Dániel
ÉLET

Ferenc pápa: Mindenki tartson mindennap 1 perc csendet

Azért, „hogy megőrizze a szabadságát a fogyasztói szemlélet banalitásának pusztításától, a kufárok harsogásától, az üres szavak áradatától, az üres fecsegések és hangos kiáltozások elborító hullámaitól”.

Herczeg Márk
vallás

Érdekes alakokkal pózolt Ferenc pápa

Boros Juli
búcsúposzt

Egy félmeztelen nő el akarta ragadni a Jézuskát a Szent Péter térről

Az aktivista a betlehemi szoborra pályázott, közben azt kiabálta, hogy "Isten nő". Tippeljenek, meddig jutott!

Albert Ákos
külföld

Ferenc pápa békét kért a Szentföldnek, Szíriának, Iraknak, az afrikai kontinensnek, Latin-Amerikai országainak, Ukrajnának és a Koreai-félszigetnek is

A pápa karácsonyi üzenetéből is kiderült, hogy nincs jó állapotban a világunk. Ferenc pápa elmondta azt is, hogy a gyermek Jézust látja a szegénységben élő és migrációra kényszerülő gyerekekben.

Horváth Bence
külföld

Ferenc pápa nem szeretné, ha Trump elismerné Jeruzsálemet Izrael fővárosaként

Trump egy újabb közel-keleti válság kirobbantására készül, a pápa nem örül.

Boros Juli
külföld

Lambót kapott a pápa

Elárverezik az iraki keresztények megsegítésére.

Bede Márton
bulvár