A félidőben vezet Svédország. Ha így marad, a spanyolokhoz, olaszokhoz és a franciákhoz hasonlóan Németország is címvédőként búcsúzhat a csoporkörben.
Carlos Vela tizenegyesből volt eredményes.
5-2.
A 16. percben már 2-0 volt, aztán gyorsan szépített Tunézia. A vébé legerősebb első húsz perce volt.
Miközben a koszovói származású svácji válogatottak kisebb botrányt okoztak, hogy az albán sast mutogatva ünnepeltek.
Remek meccs, egy csodálatos gól, nyitott E-csoport: Svájc-Szerbia 2-1.
Óriási izgalmak, határtalan hiszti, a vébé legnagyobb kamuja: a Brazília-Costa Rica örök időkre a világ ideggyógyászainak kedvenc meccse lesz.
Az argentinok is örülhetnek az eredménynek. A videóbíró ismét jól vizsgázott, de az izlandiak tizenegyesből sem tudtak gólt lőni.
A bíró előbb befújta a 11-est, aztán megnézte a jelentet. Még jó, hogy nem röhögte ki Neymart, amikor visszavonta a büntetőt.
Megrázó erejű mozgóképes bizonyíték került elő, semmi sem úgy történt, ahogy azt hittük.
Sampaoli teljesen érthetetlenül visszaváltott a tavaly már megbukott háromvédős rendszerre a horvátok ellen. Totális csőd lett a vége.
A futball- és kokainlegenda a lelátóról is lejátszotta Messi csapatát.