Egy motoros futárral elküldték a tulajdonosoknak az összeget, amit amúgy is a kocsmában hagytak volna borravalóként.
A VII. kerület polgármestere szerint a turizmus és a vendéglátás elért a falig, innen nincs tovább.
A Magyar Nemzet „megtudta”, hogy a kormányzat a hónap végéig egy összegben kifizeti a bértámogatást.
Több javaslatuk is van a vendéglátóipar megmentésére.
A rendőröknek kellett feloszlatniuk a dühös vendéglátósok tüntetését a Hősök terén.
A rendőrök mindenkit igazoltattak.
Az utcáról beesve is lehet enni a Kacsa utcai menzán, akár a novemberi szigorítások előtt.
Már nem csak elvitelre dolgozhatnak. Kinyitnak a múzeumok is, de marad az éjszakai kijárási tilalom, 22 órától reggel 6 óráig, és a sípályák is maradnak zárva.
Pénzbüntetés helyett azonnali bezárás, egyetlen hiba miatt egy vállalkozó összes éttermét bezárhatják.
Ha addig talpon maradnak, akkor felpörög a piac. De azt ő sem tudta megmondani, mikor kaphatják meg a beígért bértámogatást.
Kádár Tamás hosszú posztban fejtette ki, hogy „a COVID-válság mostanra komplett iparágakat tett tönkre Magyarországon”, mert „elmaradt a benne dolgozók megsegítése”.
Nagyjából 20 milliárd forint áll bent a bürokrácia miatt.
Az állásukat elvesztők is támogatást kapnak.
Cégtulajdonosok, politikusok bujkálnak egy híres belvárosi étterem pincéjében, rendőrök is gerillagrilleznek egy családi kisvendéglőben, egy kocsmában kulcsot kaptak a törzsalkoholisták. Nem a profit miatt teszik, hanem azért, hogy ne menjenek végleg tönkre.
Milyen érzés, amikor egy nap 650 forint a bevételed, az ellenőrök pedig mindent megtesznek, hogy megbüntethessenek? Szerzőnk 2019 végén vágott bele, még talpon van, de fogy a pénze és az energiája. Viszont vannak javaslatai.