Csak azért nem mondjuk, hogy az Arsenal kibucskázik a bajnokesélyesek közül, mert eddig sem volt köztük, és ezen jottányit sem változtat majd a tény, hogy a Spurs újabb elszalasztott győzelme okán matematikailag még mindig lesz miben bizakodni Wengerék térfelén. Mármint a második helyet illetően, mert a Leicester újabb győzelmével végleg rátekeredik a célszalagra, és legalább olyan egyértelművé teszi a bajnoki címért folyó harc végkimenetelének esélyeit, mint a Pulis bandáját móresre tanító Manchester City a Wenger Trophy sorsát. Hajtás után bombabiztos tippek, és egy csipetnyi politikai humor, japán bonbonokba csomagolva.
A vezérigazgató kardja a "légben görnyedten kaszált", miközben izzott a teste, mégsem dugta meg a süllőt, csak kifogta. Csúcsra ért a panteista-erotikus magyar menedzserlíra!
Megjelent József Attila összes műve szépen tördelve.
Hosszú évek óta ő a magyar internet legrosszabb költője és legborzasztóbb humoristája.
Ki a fasza gyerek elszavalva? Bulibáró Gálvölgyivel? Ugyan már, Döbrösi Laurához és József Attilához képest mind nullák. A legendás sorozat legújabb tagja.
Van, aki azt írta, hogy ha a költőnő nem írja le, hogy a pitbullok igazából jámbor állatok, akkor széttépeti a pitbulljával.
Fokozzák a fokozhatatlant.
A költő, Döglégy Zolee múlhatatlan jelentőségű művében azt kérdezi a hallgatóságtól, hogy ki a fasza gyerek, de igazából nem kérdezi, hiszen tudja, hogy ő maga az. Nekem azt üzeni a mű, hogy Ganxsta Zolee a fasza gyerek.
Itt a Vers Mindenkinek sorozat új része.
A Magyar Írószövetség lapjában, a Magyar Naplóban jelent meg. Szegény Szabolcska Mihály ha ezt megérhette volna!
Az ország egyik leggazdagabb embere egy igazi magyar költőfejedelem.
Ha ezt megnézed, te is biztosan elmorzsolsz egy könnycseppet. Hacsak nem vagy egy szívtelen dög. De nyilván nem vagy. Vagy ha vagy, akkor ne nézd meg.