veszélyes hulladék

A rákosrendezői állapotok miatt feljelenti Lázár minisztériumát a zuglói polgármester

Rózsa András szerint az illegális szemétlerakás miatt közveszélyes állapotok uralkodnak a területen. A minisztérium szerint Rózsa András saját magát is feljelenthette volna.

Benics Márk
belföld

Közel ötszáz tonna szemetet halmozott fel udvarán egy fonyódi férfi

Egy évtized alatt sikerült mindezt.

Benics Márk
belföld

Idegőrlő küzdelem a vállalkozóval, aki szanaszét szórja az aksihulladékot az országban

Egy Pest megyei fuvarozó áll az elmúlt egy év botrányos akkuhulladék-ügyei mögött. Több helyszínen rakott le és tárolt ipari hulladékot, vagy annak tűnő anyagokat raktárakban, faluvégi épületekben. Az önkormányzatok nem sokat tehetnek, a kormányhivatalok viszont csaknem kétszázmillióra büntették, eltiltották a jogsértéstől, kötelezték a hulladék elszállítására. Három helyszínen néztük meg, mi a helyzet most. Egyik raktár sem volt üres.

Rovó Attila, Németh Dániel
belföld

Egy nápolyi pap azt kéri az 1998-ben lecsukott maffiavezértől, hogy árulja el, hova ásatta el a mérgező hulladékot

Maurizio Patricello atya felszólította a Sandokanként is ismert Francesco Schiavónét, hogy fedje fel, az ún. Tűzföldön hova ásatott el a camorra évtizedeken át több 10 ezer tonna ipari és egészségügyi hulladékot, ami a lakosság rákos megbetegedéséhez vezetett.

Herczeg Márk
külföld

Selejtes akkucellákkal teli hordókat találtak egy vegyszerszagú abasári raktárban

Az önkormányzat állítása szerint nem tudott semmit az akkumulátor-hulladékról.

Mészáros Juli
belföld

Száz tonnányi veszélyes vegyi anyag szivárog az Illatos úton

A BVM-nek nincs pénze a veszélyes hulladékok eltüntetésére, a minisztériumok pedig nem érzik igazán magukénak a feladatot.

Solti Hanna
POLITIKA

Gödröt ásott a vadaspark mellett, és betemette a veszélyes hulladékot

Nem szabad ilyet csinálni, ezért vádat emeltek ellene.

Vég Márton
bűnügy

Elkezdték végre felszámolni a kiskunhalasi méregtelepet

A több mint 1000 tonna veszélyes hulladék évekig mérgezte a talajt és a talajvizet a lakóházaktól nem messze. A szennyezés felmérése még hátra van.

Kiss Imola
környezet

Nincs hely, nem veszik át a veszélyes hulladékot Budapesten

Megteltek a hulladékudvarok.

Boros Juli
Budapest

Az MSZP Brüsszelhez fordult a Magyarországra hordott horvát és szlovén szennyvíziszap miatt

Ujhelyi István az EP környezetvédelmi bizottságának tagjaként a környezetvédelemért és az egészségügyért felelős biztosokhoz fordult: tudnak-e arról, hogy évek óta veszélyes anyagokat szállítanak tagállamok között, és az EU adott-e erre pénzt?

Herczeg Márk
POLITIKA

Olaszország lefoglalja az Aquariust

A vád szerint a gyakran betegen érkező menekültek tonnaszámra hagynak ruhákat Szicília partjainál, és veszélyeztetik az ott lakók egészségét.

Rényi Pál Dániel
külföld

Ahogy a kórházban a mentős egy zsákot lóbálva elhaladt mellette, egy használt tű beleállt a lábába

A nő feljelentette a székesfehérvári Fejér Megyei Szent György Kórház mentőtisztjét, aki bocsánatot sem kért.

Herczeg Márk
bűnügy

Polt Péterhez fordul a Greenpeace az almásfüzitői vörösiszap-tározó miatt

Hiába az uniós eljárás és az engedélyek lejárása, a zöldszervezet szerint jogi kiskapukat kihasználva dolgoz fel továbbra is veszélyes hulladékot a Tatai Környezevédelmi Zrt.

Horváth Bence
környezetvédelem

Egy adócsaló cég engedély nélkül bizniszelt veszélyes hulladékkal

230 millió adóforintot csalt el így.

Herczeg Márk
bűnügy

Az Illatos úti vegyi káosz legfontosabb tanulsága, hogy nem vagyunk biztonságban

Mindenki bénultan várta a tragédiát, amíg egy civil aktivista és egy kerületi ellenzéki képviselő el nem jutott az ország mindeneséig, Orbán Viktorig.

Ács Dániel
környezet