veszteségek

Név szerint azonosítottak ötvenezer Ukrajnában odaveszett orosz katonát

Oroszország valós vesztesége pedig már a 100 ezres szám fölött lehet.

Kaufmann Balázs
háború

WHO: A Gázai övezet északi részén egyetlen működőképes kórház sem maradt

A WHO és az ENSZ missziójának résztvevői pokoli állapotokról számoltak be.

Bódog Bálint
háború

CNN: Az ukrán hadsereg „merev ellenállásba” ütközik, és jelentős veszteségeket szenved el

Nyugati tisztviselők szerint az ukrán erőknek sikerült lerohanniuk néhány orosz erőt Bahmut környékén, de a vártnál nagyobb ellenállást tapasztalnak.

Herczeg Márk
háború

Lefokozták a zászlóaljparancsnokot, aki az ukrán hadsereg súlyos veszteségeiről nyilatkozott az amerikai sajtónak

Az ukrán tiszt azt mondta, 500 emberéből 100 meghalt, 400 megsebesült egy év alatt, emiatt felkészítetlen újoncokkal kell harcolnia. Nem aratott nagy sikert a katonai vezetés körében, de vannak, akik kiállnak mellette.

Gazda Albert
háború

Feltűnően nagy a kisebbségiek aránya az orosz háborús áldozatok között a brit védelmi minisztérium szerint

A gazdagabb térségeket kevésbé érinti a háború.

Czinkóczi Sándor
háború

Minden eddiginél nagyobb ütemben esnek el az orosz katonák Ukrajnában

A brit katonai felderítés szerint az ukrán adatokat ugyan lehetetlen megerősíteni, de a trend "valószínűleg pontos".

Király András
külföld

Több mint 90 ezer orosz katona halt meg vagy vált rokkanttá a háború kezdete óta

Helyrehozhatatlan katonai veszteségek.

Solti Hanna
háború

A nap tán legvéresebb ütközete a Dnyeper egyik hídjáért folyt

A környéken készült felvételek alapján mind az orosz, mind az ukrán hadsereg komoly veszteségeket szenvedett.

Király András
külföld

Komoly csata zajlik Harkivnál

Ezen a fronton az oroszok is szenvedtek veszteségeket. Az ukrán csapatok még tartják Mariupolt is.

Király András
külföld