Hosszú, súlyos betegségben szenvedett.
És a következő hetek előadásai is. Ma este indult volna az évad.
Karácsony Gergely pályáztatás helyett megbízással kinevezte a színészt a lemondott Eszenyi Enikő helyére.
Azt írja, az elmúlt napokban élete legnehezebb pillanatait élte meg.
A Vígszínház igazgatója azt mondja, játszotta már Szent Johannát, ahol megégettek a máglyán, de a legvégén a Mennyben azt mondta mindenki, hogy kis Johanna, jó lesz ez így, igazad van.
Fejlemények: a Nők Lapja pontosítást adott ki az Eszenyi Enikővel készült interjújához, a Munkáspárt pedig kiállt az igazgatónő mellett.
Megszólalt Kovács Patrícia is, szerinte, amit Eszenyi csinál, az nem sima vehemencia.
113-an Rudolf Pétert, 5-en pedig Eszenyi Enikőt támogatták, Csányi Jánosra nem érkezett szavazat.
Amikor rákérdeztek nála, inkább arról beszélt, hogy ő sosem kritizálna mást nyilvánosan.
Hárman pályáznak az intézmény vezetésére, köztük Rudolf Péter.
A Vígszínház korábbi dolgozói toxikus légkörről és verbális erőszakról beszélnek.
15 színész állt ki a napokban felszólaló társaik mellett.
Rajtuk kívül Csányi János rendező pályázott még, február végén dönthet a Fővárosi Közgyűlés.
„Amúgy meg nem is hívtak, de erről már nem is akarok beszélni” - mondta a Vígszínház igazgatója.
A színház a Facebookon figyelmeztette nézőit a hamis jegyeket áruló Facebook-csoportra.