vilmányi benett

Vilmányi Benett szélsőjobboldali korszakáról beszélt és arról, hogyan sikerült „kináculnia”

A színész azt is elmondta, mit mondott volna beszédében, amikor végül nem vette át a Junior Prima díjat.

Mészáros Juli
KULTÚRA 2023. augusztus 26. 7:24

„Hozzászoktunk, hogy még ezt is meg lehet csinálni velünk, meg még ezt is elbírjuk, azonban ez nem normális”

A független színházak szinte semmi pénzt nem kaptak a kormánytól, egyesek szerint a kivéreztetésük zajlik. A legtöbben nagyon kevés pénzből működnek, sokan a megszűnés szélére kerültek. Az Ördögkatlan fesztiválon beszélgettünk az alkotókkal.

Benics Márk
színház 2023. augusztus 10. 15:34

Tompa Andrea: „Vilmányi Benett nagyon jól, szépen, okosan tette, amit tett. Civil kurázsinak hívják”

Az író szerint egy független díj mindent ki kell, hogy bírjon, és az azt övező tisztelet nem a díjazottak beszédétől függ.

Kiss Imola
KULTÚRA 2022. szeptember 27. 10:45

Vilmányi Benett visszautasította a Junior Prima díjat, miután szóltak neki, hogy ne politizáljon a beszédében

A színész beszédében aztán elmondta, hogy a politika és a kultúra összetartozik, majd közölte, hogy lemond a díjról, még úgy is, hogy egyébként nagyon kevés pénzért dolgozik.

Mészáros Juli
KULTÚRA 2022. szeptember 22. 9:45
GYIK Hibát jelentek Impresszum Jogi dokumentumok Médiaajánlat RSS Sütibeállítások
© 2025 Magyar Jeti Zrt.