vírusteszt

A neten terjedő álhírekkel szemben tényleg állja az állam az első két PCR-teszt költségét júliusban

Riadalom támadt, hogy aki sárga országból érkezik haza, az fizethet. Ez nem igaz. Félreértés, nem pedig szándékos álhírterjesztés állhat a háttérben.

Szily László
Egészségügy

Tízezer tesztet vásárolt Soros adományából Budapest

Idősotthonok lakóit, hajléktalanokat, egészségügyi és szociális dolgozókat szűrnek majd.

Botos Tamás
Budapest

Átmentek a tesztek a teszten

A Yale Egyetem kutatói kilenc, széles körben használt qRT-PCR tesztet teszteltek, és arra jutottak, hogy mindegyik képes megbízhatóan kimutatni a vírust.

Király András
TUDOMÁNY

Hét dolog, ami megmagyarázhatja kiemelkedően alacsony német halálozási adatokat

Erős, ingyenes közegészségügyi, tesztelés, és bizalom az államban.

erdelyip
járvány

Közadakozásból vett magának a koronavírust kimutató PCR diagnosztikai gépet a berettyóújfalui kórház

A körzet fideszes parlamenti képviselője is adakozott. Meglepően kis összegből kijön.

Szily László
Egészségügy

Az egészségügyi dolgozónak azt mondták, csak tünetek esetén tesztelnek, a lázas betegnek azt, hogy nem elég súlyos az állapota

Egy fővárosi egészségügyi dolgozó és a Dániából repülővel érkező, majd belázasodó fiatal története.

erdelyip, Neuberger Eszter
járvány

Negatív lett Trump vírustesztje

Tüneteket sem produkált azóta, hogy egy hete találkozott a brazil elnök delegációjával, melynek egy tagja többeket megfertőzött.

Szily László
Egészségügy