visszaélés

Egy kisváros főorvosa havi ötvenezer forintért nem rakja ki a krónikus osztályról a betegeket

Egy vidéki kórház krónikus osztályának főorvosa a napidíjon felül ötvenezer forintot szed az ápolásra szoruló idősektől, akiket azzal fenyeget, hogy ha nem fizetnek, kirakja őket. Az egész város tud erről, mégsem mer senki szót emelni.

Fődi Kitti
Egészségügy

Visszaélt egy férfi adataival a Fidesz, és a bíróságon sem tudták bizonyítani, hogy nem

A kormánypárt nem tudta bizonyítani, hogy eredeti a férfi aláírása, amivel hozzájárult az adatai megadásához.

Fődi Kitti
POLITIKA

„Ahelyett, hogy a szoptatással foglalkozott volna, a Facebookot nyomkodta!”

A hálapénz kikényszerítésével vádolt SOTE-s szülészorvos perén öt fiatal nő mondta el a bírónak, hogyan kért pénzt tőlük a klinika akkori főorvosa a műtétekért. Az orvos tagadja a vádakat, szerinte a sértődött nők összeesküvést szőttek ellene.

Neuberger Eszter
Egészségügy

Több mint 3,8 milliárdnyi TAO-támogatást szabálytalanul használtak fel

És ez a szám még nőhet.

Sarkadi Zsolt
gazdaság

Annyira kevés a munkaügyi ellenőr, hogy átlagosan 84 évente egyszer vizsgálhat egy céget a hatóság

A Szakszervezeti Szövetség szerint "képtelenség lesz kiszűrni az új túlóra-szabályok visszaélőit."

Botos Tamás
politika

Exállamtitkár, miniszteri rokon, elítélt fideszes polgármester is tízmilliókat kapott, gyakorlatilag családi ház építésére

Elméletben a falusi turizmus fejlesztését célozza a támogatás, de a felépült "szálláshelyeket" csak öt évig kell panzióként működtetni. Akad olyan 1800 lakosú falu, ahol most tíz panzió épül párhuzamosan.

Király András
bűnügy

Korrupcióért 3 év börtönre ítéltek egy volt minisztert

Romániában.

Herczeg Márk
bűnügy

50-es számról szívatják a magyarokat, ne vegye fel, tiltsa le!

Ha ön is kap egy hívást, hogy fűszag van a lépcsőházban, vagy hogy összetörte valaki kocsiját, ne parázzon, és főleg ne adja meg semmilyen személyes adatát.

Boros Juli
INTERNET

Hungarikum: egy kormányhivatal ellen nyomoz a rendőrség, mert olyan látványosan falaztak Farkas Flóriánéknak

A fővárosi Kormányhivatal akadályozta a fellépést a törvénysségi felügyeletük alá tartozó Országos Roma Önkormányzat ellen.

Szily László
POLITIKA

Jónéhány dolog nincsen rendben az erdőgazdálkodási cégeknél Lázár szerint

Botos Tamás
POLITIKA

4646-szor verte ki jeltolmácsokra a siketek videochates segélyvonalával visszaélő férfi

A segélyvonal üzemeltetője magánvádas pert indított az 51 éves brooklyni férfi ellen.

Király András
külföld

Egyházi iskola lett az állami óvodára szánt EU-s támogatásból

A miniszterelnökség ennek ellenére sem vizsgálja, hogy vajon jogszerűen használták-e teljesen másra a megítélt támogatást.

Király András
POLITIKA

25 ezren perlik egyszerre a Facebookot személyes adatokkal való visszaélés miatt

Fejenként 500 fontos kártérítést követelnek.

anarki
INTERNET

Van tisztességes és tisztességtelen korrupció, de ami Magyarországon van, az tisztességtelen

Jávor István korrupciókutatót még a NAV is beperelte, amiért korruptnak nevezte az adóhatóságot, de az oktató nem vonult vissza, szerinte még a hatályos magyar jogrendszer is korrupt, a hatóságok pedig összejátszva, a felelősséget elkenve tesznek tönkre magyar cégeket.

Sarkadi Zsolt
gazdaság

Olyan részeg a polgármesterjelölt, hogy már csak a sátorrúd tartja?

Vadplakátoznak a pártok? Valaki éppen kampánycsendet sért? Fotózza le, vegye videóra, írja meg, küldje el!

Király András
POLITIKA