1,6 millió ember szavazott érvénytelenül a homofób népszavazáson.
Megalapozatlanok voltak benne az állítások.
A tevékenysége nem volt összeegyeztethető a közmédia értékrendjével.
De rögtön elfogadtak egy másik törvényt, amivel az Állami Számvevőszéken keresztül vegzálhatnák a civil szervezeteket.
A civil szervezeteket listázó törvényt az EU Bíróság tavaly nyáron nyilvánította jogsértőnek.
A miniszter elismerte, hogy alapot adtak a tévedésekre azzal, hogy benyújtottak egy törvényjavaslatot, majd visszavonták, és ez szerinte erre a kormányra nem jellemző.
Turcsány László igencsak elkapkodta ezt a facebookozást.
Tizenöt, a gimnázium esti tagozatára érkező diáknak a sikeres érettségi után jelezte a vizsgabizottság, hogy érettségi előtt egy-egy, az eltérő tanrendekből adódó tantárgyból különbözeti vizsgákat kellett volna tenniük, anélkül nem érettségizhettek volna.