A miniszterelnök szerint „jól lehoztuk” ezt az árvizet, és megköszönte Karácsony Gergelynek is az együttműködést.
A Tisza párt vezetője szerint a Schwarzeneggerrel közös gyúrás helyett Orbánnak hamarabb el kellett volna kezdenie az árvízi védekezést. Vitályos Eszter közben arról beszélt, túlzás, hogy Magyar kioktatja a vízügyi szakembereket.
Forró lesz az ősz? Gulyás Gergely és Vitályos Eszter elmondja – vagy nem. Percről percre tudósításunk a kormányinfóról.
Sok vita lesz még abból, mikor lehet a gyereknél a telefon.
„Magyarországon ritkán szükséges műszaki megoldásokra, így 3 alagútra és több völgyhídra is szükség lesz a kivitelezés során” – írja az építési és közlekedési miniszter.
Vége a nyári szünetnek, Gulyás Gergely és Vitályos Eszter tájékoztat a szerdai kormányülésen történtekről.
Tizennégy, azaz 14 év kormányzás után.
Nagy István 372 ezret kap lakhatásra havonta.
Az európai uniós ügyekért felelős miniszter csatlakozik Gulyás Gergelyhez és Vitályos Eszterhez.
Közel egy hónapja nem volt Kormányinfó, pedig jócskán zajlanak az események.
Azonnali lépéseket várnak, és hangsúlyozzák, hogy a kialakult helyzet még az állami tulajdonszerzés előtti időszak következménye.
Túl vagyunk az önkormányzati és ez EP-választáson. Mi jön most? Gulyás Gergely és Vitályos Eszter megmondja.
„Mit, miért tesz a kormány?” Miért ragaszkodik Szijjártó továbbra is ahhoz, hogy az orosz hackertámadás kampányhazugság, és mit gondol a kormány Sulyok Tamás zsebszerződéseiről?
Hazánkban turnézik a kínai elnök, nyakunkon az önkormányzati- és az EP-választás, az idei - és a jövő évi - költségvetéssel kapcsolatban is lenne miről beszélni.
A Vitályos-Gulyás páros első olyan kormányinfója, amikor nincsenek időhúzó minisztervendégek.