vívás

Élő

Nyolcadik a magyar 4x100-as gyorsváltó, Muhari még nem tudja feldolgozni az érmet

Döntőben úszik a 4x100-as férfi gyorsváltó.

Egy magyar kardozó, aki már az első napon történelmet írhat – minden fronton indulnak a versenyek a párizsi olimpián

A legtöbb magyar Szilágyi Áronra figyel ma, de nem lenne helyes megfeledkezni a többi kardozóról vagy a sportlövőkről sem. Sőt lesz itt még sok egyéb is.

Benics Márk
sport

Szilágyi Áron a vívás valaha volt legnagyobb alakjává emelkedhet Párizsban

A férfiak között már így sincs párja a káprázatos sorozatának, 16 éve kapott ki utoljára egyéniben olimpián. Szombaton egy kanadai ellen kezd, nem problémamentes felkészülés után.

Haszán Zoltán, Tóth-Szenesi Péter
sport

Edző nélkül maradtak Szilágyi Áronék az olimpia előtt egy hónappal: lemondott a vezetőedző, miután a testvére kikerült az olimpiai csapatból

Decsi Andrást „borzasztó sokként” érte a döntés, de nem azért, mintha a testvére szereplése lenne neki fontos.

Haász János
sport

Kövér László egyetlen fejtörővel kérdések egész sorát hagyta nekünk péntek estére

Olyan helyen talált szabadságot, ahol talán még senki, és olyan mondatot kanyarított róla, mint még senki.

Haász János
ÉLET

Kun Annát eltiltották, nem indulhat az olimpián

A világranglistán 4. párbajtőrözőt doppingvétség miatt tiltották el a versenyzéstől két évre.

Herczeg Márk
sport

A világranglista-negyedik párbajtőröző Kun Anna keveredett doppingügybe, miután háromszor sem találták meg ellenőrzésre

Külső körülmények miatt történt a hiba, az elmúlt tizenkét hónapban nyolc negatív doppingtesztje volt, írta közleményében a sportoló.

Haász János
sport

Világbajnok a magyar női kardválogatott

A döntőben a franciákat verték 45:38-ra úgy, hogy a hetedik asszóig, 33:33-ig nem vezettek. A győzelemmel sikerült megvédeniük a világbajnoki címüket.

Haász János
sport

Világbajnok a férfi kardcsapat

Dél-Koreát győzték le 45-42-re.

Benics Márk
sport

Legyőzte orosz ellenfelét az ukrán vívó, de mivel csak tisztelgett és nem fogott vele kezet, kizárták

Sokáig úgy volt, hogy Olga Harlan továbbjutott, végül egy-két perccel az újabb asszója előtt a nagytáblán jelezték, hogy kizárták.

Benics Márk
sport

Felfüggesztette Oroszország és Fehéroroszország tagságát az európai vívószövetség

Ugyanakkor a felnőtt kontinensviadalokon indulhatnak, mivel azokat a Nemzetközi Vívószövetség rendezi.

Czinkóczi Sándor
sport

Lefújták a németek a női tőr világkupaverseny megrendezését, miután visszaengedték az oroszokat és a fehéroroszokat a versenybe

Erős jelzést akartak adni.

Czinkóczi Sándor
sport

Versenyezhetnek az orosz és fehérorosz vívók az olimpiai kvalifikáció során

Hiába ellenezte az ukrán sportminiszter a javaslatot.

Molnár Kristóf
sport

Az olimpia végére se melegedett össze Mohamed Aidával a női tőrcsapat többi tagja

Kreiss, Pásztor és Kondricz az olimpia előtt nyíltan tiltakoztak az ellen, hogy a szövetség a csapattársuk, Lupkovics Dóra helyett az így hetedik olimpiáján is pástra lépő Mohamedet nevezte.

Király András
olimpia

Szilágyi Áronban van még egy olimpia

„Szeretem azt, amit csinálok, jól érzem magam a közegben, sikeres is vagyok, úgyhogy én úgy érzem, hogy ezt még Párizsig lehet folytatni”

Bede Márton
olimpia