Az ÁSZ a 2022-es és 2023-as pénzügyi évet vizsgálta, a Momentumnál, a Kutyapártnál és a Mi Hazánknál is találtak szabálytalanságokat.
A 2015 júliusában indult eljárás végén felmentették a „vezérigazgató szerzetest”.
A meghallgatások történhetnek személyesen vagy elektronikus úton is, és a testület garantálja a jelentkezők anonimitását, ha ezt igénylik – közölte a Magyar Úszó Szövetség.
A rendőrség „segítségnyújtás elmulasztása bűntett” gyanúja miatt vizsgálódik.
A MÁV átfogó vizsgálatot indított.
Az viszont egyelőre nem derült ki, hogy ki a felelős.
A bank kommunikációs vezetője szerint nem tudni, számíthatnak-e kártérítésre azok, akiknek már egyszer elutasították a panaszát.
Nem hozták nyilvánosságra a bevételeik forrását. A kérdés az, amióta lobbiznak.
A díj körül azután alakult ki balhé, hogy kitüntették a giccsfestő Vészabó Noémit, aki jóban van a fideszes kultúrelittel, köztük a kulturális miniszter apjának körével.
Vizsgálatot indítanak a cégnél, mert nem megfelelően támogatják a sokszínűséget.
A hivatal gyanúja szerint a cég indokolatlanul magas mértékben állapított meg bizonyos szolgáltatási díjakat.
Az ATM-ek kezdő képernyője azt sugallja, mintha készpénzt csak az egyeleg lekérdezésével együtt vehetnénk ki, pedig ez nem igaz, csak eldugták a menüben.
49 milliót fizethet a Gránit.
A honvédelmi miniszter a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalhoz fordult.
Arra számít, hogy több százmilliárd dollárnyi visszaélést találnak. A lépés ellenzői titkos információk lelepleződésétől tartanak.