Legalábbis ezzel indokolta Benjamin Netanjahunak, hogy miért szállítana Sz–300-as rakétákat Iránnak.
Végigmotoroznak Kelet-Európa fővárosain a Vörös Hadsereg útját követve.
Hiába ment a görög miniszterelnök Moszkvába, az oroszok nem tesznek kivételt a görög élelmiszerek importjával sem. Csak olyan projektekre kapnak pénzt Putyintól, amelyeket az oroszok építhetnek majd meg.
Ha lesz ilyen – mondta az Alekszisz Ciprasz görög kormányfő moszkvai fogadása utáni sajtótájékoztatón.
Az óvatlan tisztviselő az Ázsia Kupa focitorna szervezőinek küldte el a novemberi G20 csúcson résztvevő állam- és kormányfők útlevéladatait.
De az egész Demokrata Párttól jobban tartanak.
Oroszország az ukrán válságban védekező pozícióban van a Jobbik vezető külpoltikusa szerint. Gyöngyösi Márton pártja letérítené Magyarországot az egyoldalú euroatlantizmus pályájáról, és végre úgy igazán megcsinálná a keleti nyitást, amit a Fidesz már csak azért sem tud rendesen meglépni, mert Oroszországban és Kínában még emlékeznek, milyen csúnyákat mondott róluk Orbán 2010 előtt.
Támogatja a független Palesztinát Kelet-Jeruzsálem fővárossal.
Fél, hogy bűnözök lépik át a határt. Mármint Ukrajnából Oroszországba, nyilván.
A svéd fennhatóságú Gotland stratégiailag fontos ponton fekszik, az oroszok a nagy hatótávolságú légvédelmi rakétarendszereikkel onnan ellenőrizhetnék a Balti-tenger déli medencéjét, így a NATO nem tudna gyorsan a balti államok segítségére sietni, ha azokat orosz támadás éri. Svédország viszont szinte tálcán kínálja a szigetet az oroszoknak.
Pedig szerepel benne.
Egy világháború. ami a szemed előtt zajlik, és észre sem veszed. Téged vajon lehallgat az USA? Megpróbál behálózni az ISIS? Összefutottál már a Facebookon Putyin zsoldosaival?
Az orosz elnök nemhogy nem tűnt el, hanem a Vörös téren ünnepelte az "újraegyesítést".