Kedden tovább hűlt a hidegháború: Putyin új rakétákat akar, Kelet-Európába pedig amerikai nehézfegyverek jöhetnek.
Az orosz elnök szerint isten úgy vezeti az életét, hogy sose kell megbánnia semmit. Hát, ezzel nehéz vitatkozni.
Ha még tudnák, hogy melyik magyar miniszterelnök gratulált azonnal barátjának, Sepp Blatternek az újraválasztásához!
Nagy barátja van a FIFA-elnökének. Lassan az egyetlen és utolsó.
Vladimir Kara-Murza a februárban meggyilkolt Borisz Nyemcov kollégája volt.
Ellenzékiek viszont nem elégedettek a hatóság munkájával.
Az orosz elnök csodálatos mellszobrot kapott a kozákoktól, akik így szeretnék megköszönni a Krím tavaly márciusi bekebelezését, és kifejezni a vágyukat, hogy Putyin örökké uralkodjon.
Oroszországban nem aratott osztatlan sikert. Bárki verhetett szöget a szoborba, amit végül el kellett távolítani.
Azt az ügyészség és a külügyminisztérium dönti el, hogy ki számít annak.
Több mint egy év ellenségeskedés után jó hangulatban tárgyalt egymással Putyin és Kerry. Sok jel utal arra, hogy valami komoly dolog történt.
A Halhatatlan Ezred negyedmilliós felvonulását az orosz elnök vezette, apja portréjával a kezében.
A külügyminiszter a díszszemlét kihagyta. Csak akkor lehet az Oroszország elleni szankciókat feloldani, ha az összes fél betartja a minszki megállapodást.
Minden idők legnagyobb orosz katonai díszszemléjét rendezte meg Oroszország. Putyin az egyoldalú világrend veszélyeit ecsetelte a parádé előtt.