A kormánykritikus tartalmakat posztolókkal szemben úgyis keményen fellépnek.
Az 53 évesen házasodó diplomata azért hívta meg az orosz elnököt, hogy ezzel is erősítse az orosz-osztrák kapcsolatokat.
Mert a terrorizmus vádjával 20 évre elítélt ukrán rendező nem, csak az anyja nyújtott be kegyelmi kérelmet, és a szabály szerint nem így kell megfelelően eljárni.
Putyin már a nyár elején is meghívta oroszországi látogatásra az észak-koreai diktátort.
Az volt a kérdés, hogy a Kaszpi-tenger tenger vagy tó, mert ez az alatta rejtező ásványi kincsek felosztását is befolyásolja.
A Nemzetközi Újságíró Szövetség felszólította az ENSZ-t, hogy fogadjon el nemzetközi egyezményt az újságírók védelméről.
Az orosz elnökkel szoros viszonyt ápoló, az elfoglalt Krím-félszigeten is parádézó Éjjeli Farkasok Szlovákiában alakították ki európai központjukat.
Nagyon szeretne másodszor is találkozni az amerikai elnökkel, az sem baj, hogy a washingtoni meghívását épp lemondták.
A titkosszolgálatok pedig az elnököt nem hallgathatták le, így most az oroszok lehallgatásával próbálják kideríteni, miről beszélhetett négyszemközt a két elnök.
Alig négy nappal Trump és Putyin csúcstalálkozója után döntöttek a támogatásról.
Elvinné előlünk! :O
Épp csak véget ért az előző találkozójuk, már újra egyeztetni szeretne az orosz elnökkel egy sor ügyben.
Vagy legalábbis most merte bevallani.
Ez a vegyi fegyver támadta meg tavasszal Szergej Szkripal orosz kettős ügynököt, és ölt meg június végén egy brit asszonyt.
Nézni is rossz, ahogy Donald Trump papírból felolvassa, hogy a legfontosabb pillanatban véletlenül pont az ellenkezőjét mondta Putyinnak, mint amit akart.