Ahelyett, hogy megpróbált volna hidakat építeni a hagyományos szövetségesekkel, „Trumpot láthatóan lenyűgözte az orosz elnök” – írja a volt német kancellár az önéletrajzában.
De kizárja, hogy jelentős területi engedményeket tegyen, és ragaszkodik ahhoz, hogy Kijev mondjon le a NATO-tagságról. Több Kreml-közeli forrás is erről számolt be a brit hírügynökségnek.
Az Ukrajna elleni háború a gyerekekért is folyik, akiket a megszállt területekről ezrével hurcolnak el az oroszok, hogy identitásukat eltüntetve neveljék fel őket fel. Cikksorozatunk első része.
Ami szerint a nukleáris csapásnak alapja lehet egy „drónokkal végrehajtott tömeges légitámadás is”.
Változik a hozzáállás az ukrán háborúhoz, Orbán felvetései a „békéről” pár hónapja még abszurdnak hatottak, most már nem azok – mondja Krekó Péter. A Political Capital ügyvezető igazgatója úgy látja, Magyarország már nincs olyan páriaszerepben, mint korábban, de ettől még Orbánnak nincs igaza kezdettől fogva.
Hogy felszólítsa az orosz elnököt az „igazságos és tartós béke” kezdetét jelentő ukrajnai béketárgyalások elkezdésére.
Politikailag a háború eszkalációját jelenti az észak-koreai katonák érkezése, akik tehermentesíthetik az orosz hadsereget. Rengeteg a kérdés a koreai szerepvállalás kapcsán, az állítólagos pornófüggésnél sokkal érdekesebb szempontok is felmerülnek.
Az orosz elnöknek egyelőre nincs konkrét szándéka sem a kapcsolatfelvételt illetően.
Csütörtökön beszéltek, Trump nyitott az ukrajnai háború mielőbbi megoldásáról szóló tárgyalásokra.
Bryan Lanza, a Republikánus Párt stratégája azt mondta, a Trump-kormányzat meg fogja kérdezni Zelenszkijt, hogy mi az ő verziója a „reális békevízióról”.
Szergej Rjabkov külügyminiszter-helyettes szerint Moszkva és Washington „zárt csatornákon, katonai és politikai szinten cserél információt Ukrajnával kapcsolatban”.
Nem zárták ki, hogy Trump még a beiktatása előtt beszél Putyinnal.
Trump változatos dolgokat mondott már Ukrajnáról és Oroszországról is az elmúlt két és fél évben. Például azt, hogy 24 óra alatt véget vet a háborúnak. Újraválasztásával eljön a megvalósítás ideje, a kérdés már csak az, hogy mit, hogyan és mikor várhatunk a közismerten kiszámíthatatlan régi-új elnöktől.
Az orosz elnök végül mégis gratulált Trumpnak.
Orbán szerint az amerikai választás után hatalmasra nőtt a béketábor, ami egészen máshogy látja a háború perspektíváját. Arról is beszélt, Trumpnak ezer nagyobb gondja van, mint hogy a magyarok elmúlt 4 évben elszenvedett sérelmeivel foglalkozzon, de "rajta vagyunk a listán, ott, ahol a helyünk van.”