vlagyimir putyin

Hiába van vakcinájuk, rárobbant a járvány Oroszországra, válaszul elkezdték kötelezővé tenni az oltást

A delta variáns rekordfertőzést okozott Moszkvában, az Eb-meccseket rendező Szentpéterváron már a kórházi folyósok padlóján fekszenek az emberek. Putyin nem akart felelősséget vállalni, inkább áttolták a helyzet rendezését a vállalkozásokra.

Horváth Bence
járvány

Hirtelen ért véget Biden és Putyin első csúcstalálkozója

Kissé feszült lehetett a hangulat Genfben, ahol a tervezettnél legalább másfél órával hamarabb értek véget a tárgyalások. Megállapodni is csak annyiban sikerült, hogy lehetőség szerint újra lesznek nagyköveteik a másik fővárosában.

Király András
külföld

Biden és Putyin aligha fogják belopni magukat egymás szívébe

Ahhoz túl sok a feszültség a két ország, és a személyes ellenszenv a két elnök között. Szerdai genfi csúcstalálkozójukon talán az atomkérdésben juthatnak valamire.

Király András
külföld

Putyin szerint évek óta nem látott mélyponton vannak az amerikai-orosz kapcsolatok

Az orosz elnök az NBC-nek adott interjút, és Trumpot egy rendkívüli, tehetséges emberként méltatta.

Horváth Bence
külföld

Magyar Nemzet: Putyin és Salvini is Budapestre jöhet jövő héten

„A cselgáncsos csúcstalálkozó mellett akár egy politikai is összejöhet Budapesten a világbajnokság égisze alatt.”

Urfi Péter
POLITIKA

Üdvözlet Szocsiból: Putyin hajókázni ment Lukasenkával

Az eltérített repülőgép is szóba került.

Szurovecz Illés
külföld

Aláírt egy petíciót Navalnij szabadon engedéséért, pár nappal később kirúgták a munkahelyéről

Az orosz rendőrök már nem verik meg a tüntetőket, annál sokkal kegyetlenebb módszert alkalmaznak.

Kaufmann Balázs
oroszország

Az orosz hatóságok nem engedték, hogy egy Bécsből Moszkvába tartó gép elkerülje a belarusz légteret

A járatot ezért törölték.

Szász Zsófi
külföld

Június 16-án Genfben lesz Biden és Putyin találkozója

A Kreml szerint az orosz-amerikai kapcsolatok fejlesztése lesz a célja a találkozónak, amit Biden kezdeményezett.

Herczeg Márk
külföld

A t.A.T.u. egykori énekese elindul az orosz parlamenti választáson Putyin pártjában

A 36 éves Julija Volkova, aki az álleszbikus popduó tagjaként vált világsztárrá, Ivanovóban jelölteti magát.

Herczeg Márk
külföld

Gyerekeket és tanárokat is agyonlőtt a 19 éves támadó a kazanyi 175-ös számú iskolában

Több gyerek az emeleti ablakokon kiugorva menekült, ketten közülük bele is haltak a zuhanásba. A támadó az automata fegyverére április végén kapta meg az engedélyt.

Herczeg Márk
tragédia

Navalnij korrupcióellenes mozgalma nem tervez Grúziába menekülni

Hamarosan szélsőséges szervezetté minősíthetik őket, ami után sokkal veszélyesebb lenne Oroszországból működniük tovább.

Horváth Bence
külföld

Putyin szerint a Szputnyik V annyira hatásos, mint a Kalasnyikov gépkarabély

Egyben bejelentették azt is, hogy bejegyezték a Szputnyik Lightot.

Mészáros Juli
járvány

Négy orosz milliárdos is pert indít a botrányt kavart „Putyin emberei” című könyv miatt

Alekszej Navalnij is e könyv alapján leplezte le az orosz elnök palotáját.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA

Navalnij láthatóan rossz bőrben van

Bírósági tárgyaláson hallgatták meg, mert fellebbezett egy korábbi, rágalmazásos ítélet ellen.

Szurovecz Illés
külföld